Útját állják a fejlesztéseknek a fák

Bármit építenek, mindig van ott legalább egy fa. Vagy ezer.

Jó pár éves ügy a római-parti mobilgát. Néha hallunk róla, hogy áll a dolog, de érdemi lépés tudtommal még nem történt. Annál többet vitatkoztunk róla, hogy megéri-e kivágni egy hektár természetes erdőt, számos további, a vízparti látképet meghatározó fát azért, hogy a terület védve és rendezve legyen. A mobilgátak szakértői más nyomvonalat, más technológiákat ajánlgattak, de ehhez – valljuk be – nem nagyon ért rajtuk kívül senki. Annál elgondolkodtatóbb volt az a gátellenes, egy-kétezer fős tüntetés, ahol az egyik szónok azt állította: a Római-part árvízvédelme mérnöki kreativitással, érzékeny eszközökkel megoldható úgy is, hogy ne vesszen el a part természetes jellege.

Nem vagyok mobilgátszakértő, de építészként ez a hozzáállás számomra is a legszimpatikusabb. Saját házamnál például voltam olyan érzelgős, hogy meghagytam három fenyőfát, amely közül kettő a nappalink helyén van, egy pedig a leendő garázskapu előtt áll. Így kisebb a lakótér, és a parkolásnál is észnél kell majd lenni, de ezek elfogadható dolgok számomra – a fák ebben az esetben nekem többet adnak, mint elvesznek, inkább kerülgetem őket.

Van olyan eset is, ahol egy cseppnyi odafigyelés is elég lenne egy-egy fa érdekében. Országos szintű botrányt kavart például egy piliscsabai hársfa, amely áldozatául esett az Esztergom–Budapest vasútvonal építésének. Az állomás szélén álldogáló, 150 év körüli „hárs polgártárs”– ahogy a helyiek elnevezték – békésen elvolt, maga mellett vagy öt vágánnyal. Az új állomáson mindössze három vágány fut, mégis kivágták a fát, pedig valószínűleg megoldható lett volna, hogy maradjon.

De az előző esetben legalább az nem kérdés, hogy a projekt, vagy a kivágásra ítélt fa súlya nyom-e többet a latban. A szintén évek óta fényesre rágott gumicsont, a Liget Budapest Projekt körüli vita leginkább arról szól, hogy pontosan mennyi fa sérül, és pontosan mit kapunk cserébe? Érezhették a döntéshozók is, hogy kivágott fa módjára recseg-ropog az elképzelés, ezért be is dobták az ötletet, hogy a Nyugati mögé építenek új közparkot. Aztán hamar kiderült, hogy maga Orbán Viktor sem tud százéves fákat felépíteni, így legjobb lenne, ha a park maradna park, a fejlesztési területre, amely a pályaudvar mögött van, meg építkeznének. A Liget Budapest ettől függetlenül megy tovább, a mérleg mindkét serpenyőjében vannak súlyok, meglátjuk végül, kinek lesz igaza.

Annak, hogy mekkora áldozatot ér meg egy beruházás, szinte képletszerű esete az a városunkban lévő, örökpanorámás telek, amelynek pont a közepén áll egy kisebb, ránézésre harminc év körüli facsoport. Hogy miért pont oda ültették, utólag nem fog kiderülni, mindenesetre a kevésbé átgondolt telepítés magában hordozta a problémát: az új tulajdonosok a tervezés során úgy döntöttek, inkább a tájat nézik majd új házukból, és a telek széleire telepítenek majd fákat. Bár a facsoport elvesztése fájó, és a saját házunkhoz hasonló áldozatokkal talán megmaradhattak volna, a döntés jogosságát mégis nehéz kétségbe vonni.

De ezek a fák a helyiek számára nagyon is szem előtt vannak, nem úgy, mint a józsefvárosi Orczy-kert fái, amelyeket kitakar a kíváncsiak elől a park körül futó magas, tömör kerítés. A Ludovika Campus fejlesztéseihez is kellett fákat kivágni – nem a park közepén lévő ősfákról van szó, csak az örök, spontán nőtt áldozatokról, amelyek a szélekhez közelebb álltak – mégsem érdekes a dolog, ha nincsen szem előtt.

A József nádor téren pedig éppen a héten vágták ki az összes fát (kettőt egyben vettek ki, hogy új helyet keressenek nekik), hogy mélygarázst építsenek a helyükre. Ezek a fák – ha tudatosan ültették őket, ha spontán települtek – nem kerülhették el sorsukat. A Belvárosban szinte mindennél nagyobb szükség van parkolóhelyekre, hacsak ki nem tiltjuk az autókat az ország üzleti negyedeként működő területről. 24 fa cserébe 525 parkolóhelyért és egy új telepítésű, 51 tagból álló fasorért talán megéri, de a téma, mint mindig, itt is messzebb vezet: ki milyen városban szeretne élni, hogy szeretne közlekedni, milyen szolgáltatásokra vágyik. A saját véleményem az, hogy valamit valamiért. Ahol lehet, érzékenyen kell beavatkozni, de azért van az a pont, ahol egyszerűen már nem éri meg. Ezt a döntést minden esetben más hozza meg – a felelősség is az övé.