A budavári építkezésekkel kapcsolatban fellángolt a vita: az eddig a Liget Budapest projekt szélárnyékában megbúvó gigaberuházás hirtelen szem elé került, mikor a munkálatok szakmai felügyelőjeként aposztrofált Hauszmann-bizottságból többen is kiléptek. Azóta megszólalt többször a bizottságból kilépő Schneller István volt budapesti főépítész, nyilatkozott a vári munkálatokért kormányzati oldalról felelős L. Simon László, a fent említett Rostás Péter és Déry Attila építész is.
Déry a Magyar Építőművészek Szövetségében tartott beszédet a budavári polgárváros történetéről. Az előadást azzal zárta, hogy a várban kialakult polgári-kulturális és idegenforgalmi egyensúly csak komplex módon, körültekintően módosítható. A polgárváros és a palota szerinte nem kezelhető külön, előbbi mára zárt, befejezett egész, amelyre vigyázni kell. Meglátásával sajnálatos módon szembe megy az a kormányzati szándék, amely több kormányzati intézményt is a polgárvárosba kíván telepíteni.
Schneller István szerint a tervezett beruházásokkal, a várba felvitt kormányzati funkciókkal a vár kulturális szerepköre gyengülni fog, ami nem kívánatos. Meglátása szerint nem érdemes a Lovarda vagy a Testőrpalota visszaépítésével sem foglalkozni, amíg azt sem tudjuk, hogy mi lesz a palotával. (Csaknem 200 ezer négyzetméteres területről beszélünk, szemben a két visszaépítésre kerülő épület 4000, illetve 1600 négyzetméterével.) Schneller szerint sokan gondolják úgy a szakmában, hogy a Hauszmann által képviselt stílus az eklektika álságos, késői változata, ami tulajdonképpen nem méltó a rekonstrukcióra.
Nemrég írtam róla, hogy napjaink legfőbb építészeti döntéshozója maga a kormány. L. Simon László is ott lehet ezeknél a döntéseknél, ahol a számukra szimpatikus egy-két szakember meghallgatása után végső soron amatőr döntéseket hoznak. Legutóbb a budavári projekttel kapcsolatban egy háttérbeszélgetésen L. Simon jó ötletnek nevezte, hogy a Szent Koronát a felújított királyi palotába vigyék.
Rostás Péter művészettörténész is részletesen nyilatkozott a visszaépítésekről mint a palota rekonstrukciójának egyik értelmi szerzője. Rostás szerint az eddigi döntéseknek (a Lovarda, a Stöckl-lépcső a felvezető rámpa és a Főőrség visszaépítése) nem politikai, hanem szakmai indoka van, azt a régész és művészettörténész szakma kezdeményezte. Szerinte a Lovarda visszaépítésével az egész terület építészetileg jobban értelmezhetővé válna, sőt ezzel az Országos Széchényi Könyvtárnak otthont adó, koncepcióját tekintve Ybltől származó, de Hauszmann által befejezett palotaszárny északi homlokzata is „visszanyerné” építészeti szerepét.
Bár nem szerencsés, ha egy szakember más szakterületéről nyilatkozik, építészként röviden én is áttévedek Rostás szakterületére, amikor az évszámokra hívnám fel a figyelmet. Ybl Miklós a fent nevezett palotaszárnyat 1885-ben rajzolta meg, a hauszmanni Lovarda jóval halála után, 1899–1900-ban épült fel. A kettő épületnek annyi köze van egymáshoz, hogy a mestere stílusát látszólag nem értő Hauszmann a palotaszárnyat (és az egész palotát) végül kevésbé értékes arányokkal, kevésbé kifinomult eszközökkel építette meg, majd az egész elé odatette a saját maga által tervezett Lovardát, ami így ráadásul északi irányból a palotát kitakarja. (Hasonlóan az 1910 körül épített Főőrség épületéhez.) Az a hivatkozás, hogy a palota épp a Lovardával nyeri vissza építészeti szerepét, a fentiek ismeretében építészeti szempontból komolytalan.
A fenti rövid áttekintéssel épp csak megpedzettük a vári építkezések végtelen összetett szempontrendszerét. Azt azonban tisztán érdemes látni, hogy Hauszmann nem egy Ybl. Ha neves mestere nem halt volna meg, megtervezhette volna a barokk palota átépítését, bővítését és környezetének kialakítását is. Higgyék el, ebben az esetben ma nem lennének viták arról, hogy bármekkora háborús sérülések és bármilyen, hibás műemlékes szemléletnek köszönhető félreépítések után az eredeti állapot visszaépítése kívánatos-e vagy sem, csak arról, hogy van-e rá pénz. Sajnos Ybl időnek előtte meghalt, és nekünk már csak Hauszmann maradt. Munkássága éppannyira vitatható, mint a mostani, általa tervezett épületekre irányuló visszaépítési szándék.
