Az Apollo-11 legénysége július 24-én a Hawaii-szigetek közelében landolt a Csendes-óceánon. A Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta őket, de a hősöket azonnal biológiai védőruhába öltöztették és karanténba zárták, hogy az esetleges holdi baktériumokat izolálják. Augusztus 12-én „szabadultak”, miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet. Amikor később megkérdezték Armstrongot, milyen volt a Holdon, szokásos szűkszavúságával azt válaszolta: „Érdekes hely, ajánlom”.
A Holdra szállásnak 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően.
Vádak és ellenérvek – a szkeptikusok meggyőzhetetlenek
Az első vád szerint a NASA nem gondolta kellőképpen át az eseményről forgatott filmet, így azt is elfelejtették, hogy a Holdon nem fúj a szél – a kitűzött amerikai zászló mégis lobogott.
Egy másik érv, hogy az állítólag a Holdon készült képeken nem látszanak a csillagok, márpedig ha a Földről látszanak, akkor az a minimum, hogy a Holdról is látszani fognak. A hivatalos magyarázat szerint az űrhajósok napsütésben végezték a holdsétát, mert még az űrhajósoknak sem árt, ha látják, mit csinálnak, a kamerákat pedig rövid expozíciós időre állították, hogy ne égjenek ki a képek, így természetes, hogy a csillagok sem látszanak.
Azt is fel szokták róni az űrhajósoknak, hogy még élnek: az Apollo-missziók űrhajósainak ugyanis át kellett kelniük a Van Allen sugárzási övön, ez pedig olyan kozmikus sugárzásnak tette volna ki az űrhajósokat, amelyet a szervezet már nem képes elviselni. A NASA ellenérve erre az, hogy az űrhajósok nem voltak kitéve veszélyes sugárdózisnak, az űrkutatók pedig tudtak a veszélyről, és a misszió indításakor figyelembe is vették a sugárzást.
