A Ferrari-csapat meghívására orvosok és nővérek lesznek a lelátón a vasárnapi Forma–1-es Olasz Nagydíjon.
Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyar érettségiben
A Ferrari-csapat meghívására orvosok és nővérek lesznek a lelátón a vasárnapi Forma–1-es Olasz Nagydíjon.
A Ferrari közleménye szerint bátorságuk, kötelességtudatuk és önzetlenségük miatt hívták meg a zárt kapus versenyre a koronavírus-járvány elleni védekezés 250 élharcosát. Hozzátették, a vendégek természetesen a társadalmi távolságtartás szabályainak megfelelően foglalnak majd helyet a lelátón.
Olaszország a világjárvány által leginkább sújtott európai országok közé tartozik, ahol eddig csaknem 35 ezren haltak meg.
A monzai lesz az idény nyolcadik futama, a jövő hét végén Mugellóban sorra kerül Toszkán Nagydíj pedig az első, amelyre naponta 2880 fizető néző is kilátogathat. Az ezt követő versenyek nagy részét várhatóan szintén korlátozott számú közönség tekintheti meg.
Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyar érettségiben
Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek
Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki
Megérkezett a „szakértő”!
Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer
Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta
Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek
Abu Fani: A Ferencvárosnak vannak a legjobb szurkolói a világon
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Ezért lőtték fejbe és dobták kútba a turistákat + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.