Ha összevetjük az általunk jól ismert üstökösökkel, a Naprendszert azóta elhagyó, nagyjából 800 méter hosszú Oumuamua külalakja és viselkedése valóban egészen különös volt, amikor a Föld közelébe ért, mozgása felgyorsult, mintha meglökték volna.
Mai napig nincs kielégítő magyarázat arra, ez miként történhetett – írja az Origo.
Elméletek persze akadnak, ám ezek többsége természetes okokat feltételez a háttérben. Eszerint az objektumot hidrogén alkotja, ami napközelbe érve elpárolog, és ez a láthatatlanul távozó gáz hajtja meg az üstököst.
Ezt vitatja az a tanulmány, amit augusztus 17-én publikáltak az egyébként rangos The Astrophysical Journal Letters című csillagászati folyóiratban. A szerzők, Avi Loeb (Harvard Egyetem) és Thiem Hoang (Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet) szerint a hidrogén-hipotézis nem működne a valóságban, és azt is leírják, miért.
Hogyan viselkedik egy hidrogén alkotta üstökös?
Mielőtt erre rátérnénk, érdemes a hidrogén-hipotézist kicsit alaposabban megismerni.
Az Oumuamua csillagközi eredete akkor vált nyilvánvalóvá, amikor megállapították, hogy pályája hiperbolikus, és elhagyta a Naprendszert.
Az első furcsaság, ami a csillagászoknak feltűnt, hogy eltérően a többi üstököstől, nem húzott maga után csóvát.
Az üstökösök jellemzően a Naptól távolabb eső területekről származnak, a felszínükön lévő jég pedig azonnal párologni kezd, amint a csillagunkat megközelítik.
Ez a kigázosodás valójában a csóva, amit szinte minden kométánál megfigyelhetünk.
A távozó gáz úgy hajtja az üstökösöket, akár a rakétahajtómű, és mivel a Nap közelében a párolgás erősebb, elképzelhető, hogy az égitest itt nagyobb lendületet kaphat.
Szintén a The Astrophysical Journal Letters közölte azt a korábbi tanulmányt, ami szerint az Oumuamua részben vagy egészben molekuláris hidrogénből (H2) áll.
A hidrogén fagyáspontja -259,2 Celsius-fok, vagyis az ilyen anyagból felépülő objektumok csak nagyon hideg helyen tudnak kialakulni.
A publikáció megállapításai alapján azonban egyáltalán nem elképzelhetetlen a „hidrogénüstökösök” létezése, ezek kigázosodását pedig a Földről nem tudnánk megfigyelni – így csóvájukat sem láthatjuk.