Elcserélték a gyereket, most fizethetnek

Száznegyvenezer eurónyi – mintegy 42 millió forintnyi – kártérítés megfizetésére köteleztek hétfőn egy orosz szülészetet, ahol 12 évvel ezelőtt összecseréltek két csecsemőt, és azok így nem nevelkedhettek saját szüleiknél.

WA
2011. 10. 31. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kopejszki bíróság döntése értelmében a szülészetnek családonként 3 millió rubel (21 millió forint) kártérítést kell kifizetnie – közölte az uráli városka bíróságának szóvivője.

A kórház tévedése idén derült ki, amikor az egyik elcserélt gyermek édesanyja, Julija Beljajeva DNS-tesztnek vetette alá a kislányát, Irinát. Volt férje ugyanis kétségbe vonta az apaságát, és nem volt hajlandó gyerektartást fizetni. Azzal érvelt, hogy sötét bőrű, fekete hajú kislánya nem hasonlít rá.

A teszt kiderítette, hogy sem az asszony, sem a volt férj nem biológiai szülője a gyermeknek. Beljajeva asszony a helyi rendőrséghez fordult, amely felderítette, hogy igazi kislánya, a világos gesztenyeszínű hajú Anna egy tádzsik származású muzulmán családnál nevelkedik.

Beljajeva asszony és Irina biológiai apja, Nigmatullo Iszkandarov beperelte a kopejszki szülőotthont. A Komszomolszkaja Pravda című orosz napilap úgy tudja, hogy a szülők a kártérítés címén kapott pénzből két szomszédos házat akarnak venni, hogy a kislányok együtt nőjenek fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.