A The Train of Small Mercies (A halk részvétek vonata) című regényében David Rowell a vonaton utazó Paul Fusco fotográfus alkotásairól visszaköszönő karakterek személyes történeteit alkotta meg, rajtuk keresztül bemutatva a különleges június 8-ai utazás történetét. „Amit ezeken a képeken láthatunk, az nem más, mint mérhetetlen mennyiségű szomorúság és döbbenet, mert ha visszaemlékezünk, akkor mindössze két hónappal korábban gyilkolták meg Martin Luther King polgárjogi aktivistát is” – mondta a szerző.
Rowell egy éven keresztül tanulmányozta a vonatútról készített fényképalbumot, amelynek felvételein virágot hozó nők, fájdalomtól térdelő emberek, gyermekeiket tartó édesanyák és a sapkájukat a szívükhöz szorító baseball-egyenruhás fiúk várják a temetési vonat érkezését. A képek egyedülálló módon ragadják meg az emberek Kennedy elvesztése miatt érzett fájdalmát, és olyan érzetet keltenek a szemlélőikben, mintha maguk is ott lettek volna a vonaton, illetve a gyászolók között – tette hozzá.
A regény hat ember életét követi nyomon, akik mindannyian szeretnék leróni tiszteletüket az elhaladó vonat előtt: köztük egy fiatal ír nő, akit egy nevelőnői állásinterjúra hívtak a Kennedy családhoz, egy nem sokkal korábban nyomorékká vált vietnami veterán és az első napját teljesítő Lionel, a fiatal, színes bőrű hálókocsi-kalauz, aki a regény egyetlen nem fénykép által inspirált karaktere.
Az elnökjelöltségért kampányoló Robert F. Kennedyt a Los Angeles-i Ambassador hotelben gyilkolták meg. Bobby oroszlánrészt vállalt bátyja, John F. Kennedy 1960-as elnökké választásában, jutalmul igazságügyi-miniszteri posztot kapott. A polgárjogi harc élére álló Robert Kennedy fivére legbizalmasabb tanácsadója lett, miniszterként pedig a maffia elleni küzdelemben nagy sikereket elkönyvelő bizottságot hozott létre.