Ha abbahagyná a futást, meghalna

Meghódította Németországot a „turbános torpedó”, minden idők legidősebb maratoni futója.

WA
2011. 10. 31. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1911. április 1-jén – akkor még brit gyarmatnak számító – Indiában született, de jelenleg Londonban élő Szingh 2000-ben „mindössze” 89 éves volt, amikor egy csapásra berobbant a sportvilágba. Akkor futotta élete első maratoni versenyét, az eddigi utolsót pedig két héttel ezelőtt Torontóban. Szemtanúk szerint leszegett fejjel, hatalmas elszántsággal és viszonylag könnyedén futotta végig a 42,195 kilométeres távot. Ideje 8 óra 25 perc és 16 másodperc volt, és ezzel a korához képest előkelő, 3850. helyen végzett.

Szingh tiszteletbeli induló volt a vasárnapi frankfurti ökumenikus maratonin, csak a táv utolsó harmadát futotta végig, de attól kezdve csakis ő volt a sztár. A több tízezres közönség őt éltette, számos fiatal lány házassági ajánlatot tett neki. Ezt azonban az ARD-nek adott interjúban udvariasan elutasította, hangoztatva, hogy a futás mellett egy újabb házasság már túl megerőltető lenne.

Az „indiai csodafutót” az egész világ „turbános torpedó” néven ismeri, és a német közszolgálati televízióban is – a versenyeken elmaradhatatlan – hatalmas, ezúttal sárga turbánban jelent meg. Elmondta, hogy eddigi, immár több mint tízéves sportpályafutását tulajdonképpen két dolognak köszönheti, mégpedig a hitnek és a pozitív gondolkodásnak. Nincs semmifajta csodareceptje, nem használ semmilyen életelixírt, csak fut, fut és fut. 55 éves edzője szerint ezt azonban megszállottként teszi, mindennap hosszú távon tréningezik.

A néhány éve Londonban letelepedett Szingh elmondta: örömmel tölti el, hogy ma is csaknem olyan gyorsnak érzi magát, mint a karrier kezdetekor, azaz 89 éves korában. És – mint fogalmazott – esze ágában sincs abbahagyni, az ugyanis a halálát jelentené.

Szavai szerint egyetlen dolog bántja csak, mégpedig az, hogy a hivatalnokok akadékoskodása miatt egyelőre nem kerülhetett be a Guinness-rekordok sorába. Az illetékesek ugyanis születési bizonyítványt követelnek, azonban ilyen jellegű anyakönyvi irat száz évvel ezelőtt még nem létezett Indiában. És hiába nyújtotta be egyebek között azt a levelet, amelyben 100. születésnapja alkalmából II. Erzsébet brit királynő köszöntötte őt, a rekordok könyvébe való bekerüléshez a hatóságok szerint ez nem elegendő. Ez azonban nem szegi kedvét, és – mint hangsúlyozta – csak fut, fut és fut tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.