Keresik a végső megoldást

A pécsi állatkert mégsem költözik Tüskésrétre a Mecsekről, miután kiderült, hogy ez most nem a legalkalmasabb helyszín az új vadaspark befogadására – írta szombati számában az Új Dunántúli Napló.

LR
2012. 03. 17. 10:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mecsekről az állatkertet el kell költöztetni, ezért a Pécsi Városfejlesztési Zrt. a közelmúltban vizsgálatot végzett, amely azt állapította meg, hogy a Tüskésréten a vizenyős talaj miatt csak jelentős pluszköltségekkel lenne kialakítható az új zoo. Ezeket viszont most nem tudja vállalni a város, mert sokkal fontosabb megoldandó feladatok vannak – nyilatkozta a lapnak Nagy Csaba alpolgármester, aki szerint ezek a vizsgálatok arra mindenképpen jók voltak, hogy a terület fejlesztéséről a jövőben megalapozott döntést hozhassanak.

Mindenesetre az állatkert és az önkormányzat nyert még három évet, ugyanis a múlt év végéig kiadott környezetvédelmi működési engedélyt a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség meghosszabbította a jogszabály-módosítások adta legvégső dátummal, 2015. december 22-éig.

Nagy Csaba hangsúlyozta, folytatják azokat a szakmai egyeztetéseket, hogy a vadaspark hol és milyen formában tudna működni a jövőben. A városvezetés hónapokon belül szeretné megtalálni a végső megoldást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.