Lassan apad a fiatal dohányosok száma

Néhány éve nagy ütemben esett vissza az amerikai fiatalok dohányhasználata, ez az irányzat azonban az utóbbi években jelentősen lelassult.

BL
2012. 08. 10. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2009 és 2011 között a dohányzó főiskolások aránya csupán kismértékben, 23,9 százalékról 23,2 százalékra apadt. A középiskolások körében némiképp nagyobb volt a visszaesés, míg 2009-ben még 8,2 százalékuk dohányzott, addig 2011-ben már csak 7,1 százalékuk.

Egyik mérséklődés sem számít statisztikailag szignifikánsnak – közölte Tim McAfee, a CDC dohányzás és egészség irodájának igazgatója. A dohányzás enyhén csökkenő tendenciája ráadásul nem volt érvényes a vizsgálatba bevont fekete bőrű főiskolásokra, akik körében 7,1 százalékról 11,1 százalékra emelkedett a cigarettázók aránya.

A csütörtökön közzétett jelentésben 18 866 diák adatait elemezték, akiknek az életkora 11 és 18 év között volt. Az 1990-es évek végétől kezdődően a dohányzásellenes kampányoknak és azok bőkezű központi támogatásának köszönhetően rohamosan nőtt a cigarettát elhagyó fiatalok száma. A CDC adatai szerint 1998 és 2003 között 40 százalékkal esett vissza az adott korosztályban a dohányzók aránya.

A dohányzásellenes kampányok „viszonylag könnyű célpontnak” számítanak, amikor az állami költségvetés megnyirbálásáról van szó – vélekedett McAfee, aki szerint ez a hozzáállás hosszú távon több kiadást jelenthet, például az egészségügyi költségek emelkedése miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.