Ismert, Neil Armstrong 82 évesen, augusztus 25-én halt meg szívbetegség miatt. Az Apollo 11 legénységének parancsnokaként ő volt az első ember, aki a Hold felszínére lépett 1969. július 20-án. Kerülte a közszereplést, és ha mégsem tudott kitérni előle, igen rövidre fogta. Amikor megkérdezték, hogy milyen volt a Holdon, azt felelte: „Érdekes hely, merem ajánlani.”
Szeptember 13-án a Washingtoni Nemzeti Katedrálisban nyilvános gyászszertartás lesz Armstrong búcsúztatására. A helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő eseményt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA televíziója élőben közvetíti, de látható lesz a világhálón a székesegyház, illetve az űrhivatal honlapján is.
Történelmi lépés
A NASA igazgatója felemlegette a legendás űrhajós szavait, mikor történelmi beszédet tartott a Curiosity segítségével. Charlie Bolden hangja volt az első emberi hang, melyet egy másik bolygóról sugároztak a Földre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!