Kislányfeleségek: évi tízmillió tragédia

“A nevem Nagris. Amikor 12 éves voltam, férjhez adtak. Azon a napon minden álmom összetört. Csak a félelem maradt."

A gyerekházasságok problémája elsősorban az afrikai és a dél-ázsiai országokat érinti. Egyes helyeken – például Nigerben, Csádban, Maliban – a 18 év alatti lányok férjhez adásának aránya meghaladja a 70 százalékot is. Ezekben az országokban az anyák halálozási aránya is rendkívül magas. Bár a gyermekházasságokat a törvény a legtöbb országban tiltja, a gyakorlatban mégis elfogadottnak számít, hogy kislányok férjhez menjenek náluk akár kétszer-háromszor idősebb férfiakhoz. A hagyomány erősebb, mint a jog. Az idő előtt asszonnyá váló gyerekek a legtöbb esetben a társadalom által teljes mértékben elfogadott rabszolgasorba kerülnek. Többé nem tanulhatnak, és általában nem is dolgozhatnak. Túl korán válnak anyává, ami nagyon komoly fizikai és lelki megterhelést okoz mind a fiatal feleségek, mind születendő gyermekeik esetében, ráadásul rendszeresen áldozatul esnek a családon belüli erőszaknak.

A lánygyerek csak teher?

Az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja, hogy házasságot kizárólag olyan esetben lehet kötni, ha mindkét fél teljes beleegyezését adja a házasságra lépést illetően, ez a tény azonban gyakorlatilag nem befolyásolja a gyerekházasságok elképesztően magas számát. A kényszerített és túl korai házasságok megkötésének számos oka van. A fő tényezők között szerepel a nemek közötti egyenlőtlenség, hiszen azokban az országokban, ahol a nőket alacsonyabb rangúnak tekintik és alapvető jogokkal sem rendelkeznek, a lányoknak nincs esélyük kiállni önmagukért, vagy akaratukat érvényesíteni. A szegénység is nagy szerepet kap a történetben: a rossz körülmények között élő családok számára a leánygyermek nem jelent többet pénzügyi tehernél, így az ilyen családok igyekeznek minél hamarabb „megszabadulni” a kislányoktól, hiszen férjhez adásukkal nem kell tovább etetni, öltöztetni őket, másrészt a hozomány a család számára bevételt hoz, méghozzá minél fiatalabb egy kislány, annál többet. Jellemző az is, hogy a kislányok nem járhatnak tovább iskolába, ha férjhez mentek, így tökéletesen tudatlanul, akár írásra-olvasásra képtelenül élik le az életüket, hiszen a köztudatban az él, hogy ha egy lány „felnőtt” lesz, többé nincs szüksége rá, hogy az iskolapadot koptassa. Ráadásul maga az iskoláztatás is pénzbe kerül, s a családok ettől a tehertől is szívesen válnak meg a férjhez kényszerítés által.

Szüzesség mindenekfelett

Noha a legtöbb országban a kiskorúak férjhez adása törvénybe ütköző cselekedet, a legtöbb család nincs tisztában azzal, hogy épp illegális dolgot cselekszik. A helytelen, de mélyen az adott társadalom hitrendszerében gyökerező hiedelmek is nagy jelentőséggel bírnak. Számos országban hatalmas értéknek számít a leánygyermek szüzességének megőrzése a házasságig – ezen akár a család becsülete is múlhat. Következésképpen minél hamarabb adják férjhez a lányokat, annál biztosabb, hogy érintetlenül kerülnek oltár elé.

Számos nemzetközi szervezet (CEDAW, UNCR, UDHR, PLAN) igyekszik minél többet tenni azért, hogy felhívja a figyelmet a kislányfeleségek szörnyű sorsára, s mindent megpróbálnak, hogy tudatosítsák a társadalomban: nem normális, életek millióit tönkretevő gyakorlatról van szó, s a lányoknak, illetve szüleiknek mindent meg kellene tenniük azért, hogy a gyerekek biztonságos családi környezetben, minél több évig iskolai oktatásban részesülve nőjenek fel és 18 éves kor előtt ne menjenek férjhez. Az interneten számos videó kering olyan lányokról, akiknek volt bátorságuk kiharcolni a válást, vagy addig könyörögtek szüleiknek, nagyszüleiknek, amíg végül nem kellett idő előtt férjhez menniük. Stephanie Sinclair, a National Geographic fotóriportere egyszer szemtanúja volt egy öngyilkosságnak: egy afgán kislány végső elkeseredésében felgyújtotta magát, mert nem bírta tovább elviselni saját életét, kegyetlen férjét és a  kilátástalanságot. Sinclair ezt követően majdnem egy évtizeden át járta Indiát, Etiópiát, Afganisztánt, Jement , Nepált és számos más országot, hogy bemutassa, milyen sorsra vannak ítélve a kislányok, és tudatosítsa a világgal, mi zajlik ezeken a helyeken, esélyt adva a lányoknak, hogy felemeljék hangjukat. Képei bejárták a világot, nagy nemzetközi visszhangot kiváltva. Bár az ilyen kezdeményezések nagy fontossággal bírnak, sajnos változást egyelőre nemigen eredményeztek.

Társadalmi nyomás

A Too Young To Wed (kb. „túl fiatal a házassághoz”) című honlap a United Nation Population Fund nevű szervezet kezdeményezésére jött lére. Itt láthatóak Stephanie Sinclair fotói is, valamint számos idézet, történet és lehetőség arra, hogy tegyünk valamit a kislányok férjhez adása ellen.
Említettük már a hagyományok megtartását, mint indokot a gyermekházasságokhoz. Számos közösségben olyan erős a társadalmi nyomás, hogy ha egy család nem engedelmeskedne a „szokás” hatalmának, hamar nevetség tárgyát képezné, rosszabb esetben elítélnék őket, illetve szégyent jelentenének közösségük számára. Az afgán falvakban például az egész család elveszti a becsületét, ha a leánygyermekek fiúkkal randevúznak, miközben az teljesen természetes, hogy az apa és a leendő férj a lányok megkérdezése nélkül megállapodik azok sorsáról, és kisiskoláskorban lévő gyerekeket kényszerít akár hatvanéves férfiakhoz. A kislányok sokszor plüssmackójukat szorongatva állnak az oltár elé...

Menstruáció hatévesen?

Vannak olyan etióp területek, ahol úgy tartják, a menstruáció az első szexuális együttléttel „jön meg”, így aztán bármikor férjhez adható egy leánygyermek, hiszen amint együtt hál egy férfival, úgyis asszonnyá válik. Hogy mit élnek át a kislányok, amikor – gyakran 6-7 éves korukban – egyszer csak egy vadidegen férfi házában, ágyában találják magukat és egyik napról a másikra nővé és anyává kell válniuk úgy, hogy testük és lelkük tökéletesen éretlen még erre a feladatra, arról a gyerekek nem beszélhetnek, hiszen nincs kinek. Legtöbbször az esküvő után sosem látják többet családjukat, így egyedül kell megbirkózniuk azzal, hogy életük végéig egy házban bezárva kell kiszolgálniuk urukat és parancsolójukat, és a menopauza elérkeztéig egy-másfél évente gyermeket kell szülniük neki.

„Valami ki akar jönni belőlem!”

A kislányházasságok legfőbb veszélyei közé tartozik a fizikai és szexuális erőszak, amelyet a férjek mindenféle következmény nélkül, sőt teljesen „jogosan” megtehetnek, ahányszor csak kedvet kapnak rá. A kislányok hatalmas arányban válnak HIV-pozitívvá, és nagyon súlyos sérüléseket szenvednek a rendszeres megerőszakolások, illetve a túl korai szülések következtében. Ezek a gyerekek gyakran alultápláltak, mégis ki kell hordaniuk a kisbabákat úgy, hogy sokszor fogalmuk sincs, mi is történik velük, bennük. Nem ritka, hogy amikor szülésre kerül a sor, a bábának vagy a szülésben segítő nőnek kell elmagyaráznia a halálra rémült kislányoknak: egy kisbaba van a hasukban, aki most fog megszületni. Mivel ezek a gyerekek sem fizikailag, sem lelkileg nem készek egy felnőtt nő szerepét betölteni, a házasság legtöbbször katasztrofális következményekkel jár a gyermekfeleségekre nézve. Ezeknek a kislányoknak többek között az a dolguk, hogy a gyermekszüléseken keresztül bizonyítsák: öregedő férjük még mindig termékeny. Házasságuk első percétől kénytelenek elviselni, elszenvedni férjeik közeledését. Az adatok magukért beszélnek: az első számú halálok ezek között a kislányok között a túl korai terhesség és a szülés következtében fellépő komplikációk. Ezek a gyerekek tökéletes izolációban töltik a várandósság minden napját, és kétségbeesve, halálra rémülten adnak életet kisbabáiknak, halnak meg, vagy vesztik el gyermekeiket anélkül, hogy bárki segítene nekik, biztatná őket, vagy elmagyarázná, mi is történik valójában.

Be nem gyógyuló sebek

A kislányok rengetegszer szereznek komoly sérüléseket a férj durva közeledései, a terhességek és a szülések következtében. Ezek a repedések, roncsolódások a méhen és a vaginán rendszerint soha be nem gyógyuló, krónikus fájdalommal járó sebek, amelyek következménye a rendszeres halva születés, és az élet végéig tartó vizelet-visszatartási probléma. Az már csak hab a tortán, hogy a fájdalomtól agonizáló kislányokat sokszor mind a férj, mind a kislány családja elzavarja, kiközösíti, mondván, nem tölti be megfelelően a feleség szerepét. Az így utcára kerülő, esetleg valamilyen módon elmenekülő feleségeknek nincs esélyük az újrakezdésre. Gyakran kötnek ki bordélyházakban, hogy testüket árulva némi jövedelemre tegyenek szert, így menekülve meg az éhhaláltól. És ha a nemzetközi szervezetek nem tudnak érvényt szerezni akaratuknak, az elkövetkező évtizedben további 100 millió kislányra vár ez a sors.