Visszaélés: alkalmazottaival csináltatta lánya házi feladatait

Hatalmával visszaélve, rendre alkalmazottaival csináltatta 12 éves lánya leckéit egy vállalkozó Kínában.

tt
2013. 03. 01. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kilenc alkalmazottnak általában számtanleckét kellett írnia, vagy makettek készítésén görnyedezni, ám legutóbb már éjszakákba nyúlóan dolgozott az egész csapat egy házi feladaton. Egyikük megelégelte, hogy a lány állandóan leckézteti őket, és kitálalt a helyi sajtónak.

„Két éjjel is későig fenn kellett maradnunk. A lány nagyon követelődző. Előfordult, hogy négy feladat közül választhatott, és csak egyet kellett volna megcsinálnia, ám ő mind a négyet kidolgoztatta velünk, miközben semmilyen formában sem vett részt a leckekészítésben” – mondta az alkalmazott.

Az említett feladat az volt, hogy a diákoknak szüleik szülővárosáról, a település fejlődéséről kellett rajzot, videót vagy fotósorozatot készíteni, avagy fogalmazást írni több évtized változásaira visszanyúlón. A leckéztetést megelégelő férfi hivatásos fotós. Munkaadója a fotósorozat elkészítésével bízta meg, mondván, legalább gyakorol. „Csakhogy felmerült bennem a következő dilemma: nem csinálhatok remek képeket, hiszen egy 12 éves szintjének megfelelőnek kell lenniük, de ha rosszakat csinálok, a főnököm megszid” – idézte a férfit a The Daily Telegraph című brit lap.

Az alkalmazottak közül mindeközben egy kisebb csapat a videós változaton dolgozott, egy másik pedig az esszét körmölte. A vállalat sofőrje sem úszta meg: ő szülővárosnézésre vihette a leckestábokat és körözhetett velük, hogy mindent jó alaposan lencsevégre kapjanak vagy feljegyezzenek.

A videóért felelős alkalmazott továbbpasszolta a munka dandárját egy barátjának, aki egy helyi tévénél dolgozott. A leckével igazán meg lehetett elégedve apa és lánya, mivel profi módon szerkesztett videó született háttérzenével hangulatosítva. Miután a lány általános iskolája értesült a csapatos háttérmunkáról, egy tanár közölte, hogy alaposan el fognak beszélgetni a lány szüleivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.