Május elsejével nyitnak a strandok

A hétvégén a főváros és az ország több pontján megnyitják strandjaikat a fürdők, tekintettel a szokatlanul meleg időjárásra.

tt
2013. 04. 27. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként a fővárosban nyílnak meg a külső parkok és medencék, például az újpesti Aquaworld Élményfürdő, a Dagály és a Palatinus Strandfürdő is várja a vendégeket, az alföldi régióból pedig többek között Szeged, Gyula, Mórahalom, Tiszakécske és Cserkeszőlő létesítménye nyitja meg szabadtéri területeit.

Vancsura Miklós ügyvezető elnök csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Magyar Fürdőszövetséghez tartozó 106, egész évben működő fürdő 70 százaléka nyitja meg nyári részlegeit május elsejéig. Lesznek olyan fürdők is, amelyek először csak május 5–6-án lesznek képesek vendégeket fogadni strandrészeiken, egyes helyeken a nyitást késleltetheti a hideg, illetve csapadékos időjárás – tette hozzá.

Vancsura Miklós megjegyezte: a strandszezont, de általában a turizmust is kedvezőtlenül érintheti, hogy az idén kevesebb hosszú, négynapos hétvége lesz.

A fürdők tavalyi árbevételével kapcsolatban a szövetség elnöke elmondta, hogy az előzetes számítások alapján mintegy 50 milliárd forintos nettó árbevételre számítanak, ami 2 százalékos forgalomnövekedést jelentene 2011-hez képest. Végleges adatokkal június elején tudnak csak szolgálni, mivel jelenleg zárják le mérlegüket a fürdők.

Az elmúlt évben a Magyar Fürdőszövetség felmérése alapján, amelybe 50 fürdő szolgáltatott adatot, 14,1 millió látogató fordult meg a vizsgált fürdőkben, a látogatószám 45 százaléka koncentrálódott a nyári strandszezon 4 hónapjára. A fürdők az idei strandszezonban 3 százalékos növekedést várnak, terveik szerint elérik a 6,5 milliós látogatószámot. A fürdőknek nagy szükségük van a jó időre, mivel a szokatlanul hosszú tél az idei évkezdet forgalmát 15 százalékkal vetette vissza, és ez csak hosszú nyári strandszezonnal hozható be.

Az elmúlt évben a SZÉP Kártya forgalma 1,7 milliárd forint volt a felmérésben részt vett fürdőkben, ennek 20 százalékos növekedését várják a SZÉP Kártya használatának bővülésével – ismertette a közlemény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.