KaTARzis: kiszabadultak az önsajnálat mocsarából

Nyolc nő az önsajnálat fojtogató, langymeleg mocsara helyett valami mást választott. Rögös út az önelfogadás útja. Ők végigjárták.

Először erőt gyűjtöttek, majd megrázták magukat és egymást. Nyolc nő az önsajnálat fojtogató, langymeleg mocsara helyett valami mást választott. A szépségüket a mindennapokban paróka, baseballsapka és kendő mögé rejtő lányok a fényképezőgép elé álltak, hogy megmutassák különleges értéküket. Haj nélkül. Rögös út az önelfogadás útja. A küzdelem azonban a legtöbb esetben értéket, mással össze nem hasonlítható belső szépséget és elképesztő erőt szül. Így volt ez velük is.

„Nekem hatéves koromban jelent meg az első folt. Ez kicsike volt, mégis feltűnő helyen, sajnos fénykép is van róla, egy iskolai szereplés alkalmával megörökítették. Fekete filctollal lefestettem a képen a foltot...” – mondta Judit, a foltos hajhullásban szenvedő, a kaTARzis kiállítást megálmodó nyolc nő egyike. Judit elmondása szerint a betegségét a mai napig nem fogadta el, folyamatosan küzd ellene, paróka és smink mögé bújik.

„Úgy három éve elegem lett, és megtettem a nagy lépést, amikor is pénteken még rövid barna, majd hétfőn hosszú fekete hajjal (parókával) jelentem meg a munkahelyemen. Feketéről élesen váltottam aztán szőkére, és nem tudom, mi tetszik meg legközelebb” – mesélte. Judit harcmodora a rejtőzködés tökéletesítése. A tényt, hogy nem lesz soha derékig érő haja, már feldolgozta ugyan, de nem reklámozza állapotát.

Andi másfél évesen, egy kétoldali középfülgyulladás miatt kapott gyógyszeres kezelés után vesztette el a haját. Szülei segítségével különböző gyógymódokkal próbálkoztak: szteroidos tablettáktól kezdve a hajszeszeken, az íriszdiagnosztikán át a talpmasszázsig. A természet-, sőt még a szellemgyógyászatot is bevetették, hiába. Aztán 12 éves volt, amikor azt mondta, hogy köszöni, neki erre a továbbiakban nincs szüksége, és vagy elfogadják úgy, ahogy van, vagy nem. „Mivel kicsiként én haj nélkül nőttem fel, igazából nem is zavart” – mondta.

Andinak a sport hatalmas löketet adott az önelfogadás útján. Eleinte röplabdával próbálkozott, de miután az edző „Majd, ha kinő a hajad!” megjegyzést odaszúrva nem állította be a mérkőzésekre, váltott. Elkezdett karatézni, és megismert egy világot, ahol nem számított a külső, egy volt a sok közül. A hétköznapokban az emberek sajnálata elkísérte őt is. Ez elől menekülve kisgyerekként baseballsapkát hordva és fiúsan öltözködve akart elbújni a világ elől.

A baseballsapka az általános iskola 6. osztályáig kísérte Andit. Később 18 évesen a ló túlsó oldalára esve magassarkúra és miniszoknyára cserélte a sportos felszerelést. „Zavart, hogy bámulnak. Gondoltam, okot adok nekik, és ha már nézni akar az utca, hát nézzen meg rendesen” – mesélt a már múltnak számító korszakáról. Betegsége és a harcművészet azonban megtanította küzdeni. Szülei végig mellette voltak, de az önmagával folytatott harcot saját magának kellett megvívnia. Egyedül. A nagy pillanatokban és küzdelmekben mindig egyedül van az ember.

Kingának a család jelentette a legfőbb támaszt az önelfogadás és az állapotával való küzdelem kátyús útján. Gyerekként neki az volt a legnehezebb, hogy nem volt a környezetében hasonló helyzetben lévő gyermek, sőt felnőtt sem. „Nehéz egy olyan társadalomban kopasz nőnek lenni, ahol a női lét egyik fő eleme a haj” – mondta. Hogy elrejtse hiányosságát, először sapkát, majd parókát viselt.

Az utóbbival kapcsolatosan mindig idegen érzése volt, folyamatosan azt figyelte, ki veszi észre, félt attól, hogy a szél lefújja a fejéről, a zsúfolt BKV-buszon esetleg valaki leveri, de komoly próbatétel elé állította őt egy sapka levétele is. Kingának hatalmas erőt adott a környezete: szülei, testvére és egri barátnője. A lány elmondása szerint nagyon sokat jelentett neki, hogy soha nem tekintettek rá betegként. Szépen lassan elkezdett kinyílni a világ felé, bulikba járt, fiúkkal ismerkedett. „Kendőt hordok a munkahelyemen, a páromat is már így ismertem meg, teljes életet tudok élni anélkül, hogy bármilyen kompromisszumot kellene kössek a kopaszságom miatt.”

Rejtőzködés. Önelfogadás. Küzdelem. Elsősorban magukkal. Eleinte egyedül vívták a mindennapi harcot. Aztán az egyik sorstársuk, Zsuzsa 2010-ben úgy döntött, hogy kibújik a csigaházából, és megmutatja, hogy milyen bátor és felvállalja az állapotát. Elkezdett blogot írni a foltos hajhullással kapcsolatban, melynek megszületését Verbőci Patrícia fotóművész és Ugrai Judit make-up-stylist is inspirálta. Aztán szépen lassan elkezdtek gyűlni a hasonló cipőben járó lányok Zsuzsa körül, akik egészen addig abban a hitben éltek, hogy egyedül vannak ezzel a betegséggel. Azóta van már csoportjuk a Facebookon is.

Az sorstársak adta erőből megszületett a kaTARzis kiállítás ötlete: nyolc, foltos hajhullásban szenvedő, bátor nő az ötvenes évek plakátstílusában készült gyönyörű képeken keresztül a legintimebb szférájába engedi be a kiállítás látogatóit. Céljuk megmutatni, hogy a nőiesség nem haj függvénye. A nem mindennapi kiállítás a VI. kerületi Mozsár Kávézóban tekinthető meg május 31. és június 30. között.