A madarak alkalmazkodnak a sebesség korlátozásához

Nem brit, kanadai tudósok állítják, hogy a madarak nem a közelgő járművek sebességéhez, hanem a sebességkorlátozáshoz alkalmazkodnak.

2013. 08. 22. 11:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogyan a ragadozók jelentette veszélyekhez, úgy alkalmazkodnak a madarak a környezetükben elhaladó járművek által betartott sebességhez is – derítették ki a kutatók, akik a brit tudományos akadémia Biology Letters című folyóiratában jelentették meg tanulmányukat, amelyben a madarak menekülési távolságát vizsgálták.

A veszélyeztetett fajok védelmében a madarak ezen magatartása miatt szigorúan be kell tartani a sebességkorlátozásokat, főként lakott területen – vélte Pierre Legagneux, a Québeci Egyetem kutatója. Pierre Legagneux kollégájával, Simon Ducatez-vel, a montreali McGill Egyetem munkatársával egy évig rótta autóján a nyugat-franciaországi vidék útjait, erdőkön és falvakon át.

A két kutató 21 madárfaj magatartását tanulmányozta óránkénti 20, 50, 90 és 110 kilométeres sebességnél. A menekülési távolság számítását akkor kezdték, amikor a madár felrepült, hogy elkerülje az érkező járművet és akkor fejezték be, amikor a jármű elérte az utolsó helyet, ahol a szárnyas a földön tartózkodott.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a „madarak nem a gépjármű sebességére reagáltak, hanem az adott úton megengedett legnagyobb átlagos sebességhez alkalmazkodtak” – mondta el Pierre Legagneux a francia hírügynökségnek. A madarak „az útszakaszokat a sebességkorlátozáshoz kötik, hogy csökkentsék az ütközés kockázatát, azaz a veszélyhelyzetet” – írták a kutatók.

„Vannak veszélyeztetett, és az ütközéskor igen sérülékeny fajok”, így a sebességkorlátozás betartása révén csökkenteni lehet a madarak halálozási arányát. „Ha valaki meghaladja a megengedett legnagyobb sebességet, az a madarakra veszélyes, mert nem reagálnak a veszélyforrásra” – írták a kutatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.