Árt az egészségnek a rövidebb munkaidő?

Nem jár nagyobb munkahelyi és magánéleti elégedettséggel a rövidebb munkaidő, sőt még az egészségnek is árthat.

kn
2013. 08. 23. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szöuli Korea Egyetem tanulmánya szerint a kurtább munkahét gyakran azzal jár, hogy ugyanazokat a feladatokat rövidebb idő alatt kell elvégezni, a több szabadidő ugyanakkor – főleg a nők esetében – azt eredményezi, hogy több időt fordítanak házimunkára és gyereknevelésre. A tanulmány 1998 és 2008 közötti véleményfelmérésen alapul, a megkérdezettek városban élő családok voltak.

Dél-Koreában 2004-ben tértek át a szabadszombatos munkahétre 44-ről 40-re csökkentve a heti munkaórák számát. A cél az életszínvonal emelése, az ország szabadidős programokkal szolgáló szektorának élénkítése, a túl hosszú munkaidő miatti alacsony termelékenység és a sok üzemi baleset száműzése volt.

A mostani tanulmány készítői úgy találták, hogy az állásban is dolgozó családanyák általában jobban örültek és örülnek a munkaidőreformnak, mint a férfiak. Ugyanakkor hiába több a dolgozók szabadideje, ez nemigen jár nagyobb munkahelyi és magánéleti elégedettséggel, mert a mérleg másik serpenyőjét tekintve nőtt a megkövetelt munkaintenzitás, több vállalat pedig kurtított az éves szabadságon, így ellensúlyozva a szabad szombatok miatti munkakiesést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.