Nézze meg a méhdemokráciát

Éjszakai méhlessel, filmvetítéssel és rendhagyó tárlattal vár Magyarország első városi méhészete.

kn
2013. 08. 22. 7:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közösségi Méz elnevezésű társadalmi program keretében megvalósult méhészetet a frankfurti székhelyű Finger termelői és művészeti kollektíva két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf valósította meg Budapesten – mondta el a projekt szerdai bemutatóján Erdődi Katalin, a program kurátora.

A két német művész 2007-ben kezdett városi méhészkedéssel mint kisállattenyésztési és kulturális gyakorlattal foglalkozni, és a frankfurti Modern Művészeti Múzeummal együttműködésben nyitották meg első városi méhészetüket egy vegyes méhészcsoport gondozásában. A csoport a társadalom legkülönbözőbb tagjait kívánta összehozni közös munka keretében.

Magyarországon az eredetileg húszfősre tervezett méhészcsoport végül negyven fővel kezdte meg a munkát július elején Tornyossy Csaba okleveles méhész szakmai koordinálásával és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) támogatásával. A résztvevők között diákok, nyugdíjasok, helyi lakosok és itt élő külföldiek, álláskeresők, új szakmák iránt érdeklődők, méhészmúlttal rendelkezők és teljesen laikusok egyaránt találhatók.

A csoport tagjai egy ötnapos intenzív műhelyfoglalkozást követően hetente sajátították el a méhészkedés alapjait, és együtt gondozzák azóta is a méheket. „Célunk, hogy összehozzuk a különböző társadalmi csoportokat, és a városi méhészkedést mint szabadidős tevékenységet vagy potenciális pénzkereseti lehetőséget népszerűsítsük az emberek körében” – fejtette ki Erdődi Katalin. Hozzátette: úgy tűnik a méhek nagyon jól érzik magukat a liget szomszédságában, hiszen másfél hónap alatt a három méhcsalád mintegy 65 kilogrammnyi mézet készített. A városi méz független laboratóriumi vizsgálatok szerint megfelel a forgalomba kerülés feltételeinek.

A német alkotócsoport elképzelése mentén csütörtökön hat órakor a kaptárak tetején megnyílik az Új Múzeum Méheknek című kiállítás, amelynek három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik a szokatlan tematikus tárlatokat. Az első terem a méhdemokráciát és a rajintelligenciát mutatja be, a második az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) kampányával foglalkozik, amely az ehető rovarok, köztük a méhbábok fogyasztását népszerűsíti, a harmadik terem pedig magának a múzeumnak a működését jeleníti meg, valamint a közösségi méhészetet gondozó méhészcsoport munkájába ad betekintést.

Az új méhmúzeum szeptember 30-áig várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között. A vezetett programokon a látogatók a városi méz megízlelése mellett megismerhetik a méhek életét, éjszakai méhlesen vehetnek részt, filmvetítéseket láthatnak a témában, a gyerekek pedig interaktív játszóházban sajátíthatják el a mézkészítés technikáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.