A Titanic ereklyéi Szegeden

A Carpathia által kimentett utasok által használt mellény mellett méretarányos makettek is láthatók lesznek.

tt
2013. 10. 16. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat gerincét a fiumei tengerészeti múzeum anyaga adja. A legérdekesebb tárgy minden bizonnyal a Titanicról származó eredeti mentőmellény lesz. Ebből a mellényből világszerte mindössze öt darab maradt fenn, Európában pedig csupán egy található.

A Carpathia volt az a gőzös, amely elsőként ért a Titanic tragédiájának helyszínére 1912. április 15-én és mentette meg több mint hétszáz utas és tengerész életét. A fedélzeten dolgozott egy fiatal horvát pincér, Josip Car, aki szintén részt vett a mentésben. Mikor a Carpathia szerencsésen kikötött New Yorkban, a hajótöröttek örömükben a földre dobták a mentőmellényeket, amelyeknek az életüket köszönhették. Ezek közül a mellények közül vitt haza magával egyet a férfi, akinek özvegye az ereklyét később a fiumei múzeumnak adományozta.

A december közepéig látható tárlaton bemutatják a Titanic és a Carpathia méretarányos makettjét és az érdeklődők korabeli fényképekkel illusztrált tablókon megismerkedhetnek a két hajó történetével is.

A kiállítás érdekes eleme az a korabeli sajtóból összeállított válogatás, amely bemutatja, miképpen tálalták a hajószerencsétlenséget az akkori szegedi újságok, amelyek egyébként már a tragédia után két nappal részletesen beszámoltak a történtekről – közölte a muzeológus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.