Mutáns vírus támadt az emberre

A tudósok bevallották, nem tudják, melyik vírus lehet még veszélyes az emberre.

tt
2013. 11. 15. 6:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lancet Respiratory Medicine című brit szaklap csütörtöki számában megjelent tanulmány szerzői szerint a mutálódott H6N1 az eddigi ismeretek szerint kevés veszélyt jelent az emberekre, és a tajvani megbetegedés egyelőre elszigetelt esetnek látszik. Ugyanakkor azt bizonyítja, hogy több másik madárinfluenza-változathoz hasonlóan ez a vírustörzs is képes arra, hogy genetikai módosulások révén fajok között is fertőzni tudjon.

„Ez az eset ismét arra figyelmeztet minket, hogy milyen sok vírus létezik a világban, és hogy valójában nem tudjuk, melyek jelentik a legnagyobb fenyegetést” – tette hozzá Wendy Barclay, a londoni Imperial College virológus szakértője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

 

A tajvani nő májusban került kórházba influenzára utaló tünetekkel. Az első vizsgálatok még csak azt mutatták ki, hogy a beteg az influenza valamelyik válfajában szenved. Alaposabb elemzés után azt találták, hogy a H6N1 jelű madárinfluenza-törzs fertőzte meg, és a szervezetében talált kórokozó nagyon hasonló a Tajvanon 1972 óta csirkék között jelen lévő H6N1-vírusokhoz.

A beteget sikeresen kezelték az oseltamivir hatóanyagú Tamiflu gyógyszerrel, és teljesen felépült. A Tajpeji Járványügyi Központ kutatásvezetője, Ho-Seng Vu kiemelte: a mutáció a vírus hemagglutininjában – a vírus felszínén található kötőfehérjében – következett be, és ez képessé tette arra a kórokozót, hogy bejusson az emberi sejtekbe és fertőzést okozzon.

A fertőzés eredetét nem tudták kideríteni. A nő egy csemegeboltban dolgozott, nem került kapcsolatba szárnyasokkal, sem vadmadarakkal, és a betegségét megelőző három hónapban nem járt külföldön. Az eddigi legveszélyesebb madárinfluenza-változatnak a H1N1 bizonyult, amely 2009 és 2011 között a WHO nem végleges összesítése szerint a világ 214 országában 18,5 ezer halálesetet okozott.

A madárinfluenzának több másik válfaja is aggodalmat okozott már az egészségügyi hatóságoknak, köztük a H7N9 is, amely márciusban jelent meg Kínában, ahol a 136 megbetegedés közül 45 végződött halállal. Kínai kutatók október közepén arról számoltak be, hogy sikerült védőoltást kifejleszteniük a H7N9 ellen, de sikeres tesztekről számoltak be svájci és egyesült államokbeli kutatólaboratóriumok is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.