Tűleveles szőnyeg ide, vörös csillagos csomagolópapír oda, gyomorrontás amoda, Jézus Krisztus születését ünnepli ezen az éjszakán a világ.
Belegondolva azért eléggé „durván” kezdődött, ma biztosan sokan legyintenénk egy ilyen eseménysorra: egy rongyos ezermester és jegyese a népszámlálás miatt születési helyére utazik, ahol idő közben eljön az asszony szülési ideje. Szálláshelyük nincs, mindenhol kopognak. Beesteledik, a település határában aztán találnak egy melléképületet, egy védett zugot, ahol lepihenhetnek, kihúzhatják reggelig. Az asszony azonban éjjel megszüli gyermekét.
A Máté és Lukács evangélista által lejegyzett história nyilván nem a történelemkönyveknek íródott. A tény viszont – Jézus születése – adott, illetve társul hozzá a két leírásnak megfelelő két kontextus is: Máté evangélista – mint azt korábban az MNO-nak Török Csaba tévéreferens atya elmondta – zsidó hitről áttért keresztényeknek írva azt emeli ki, hogy a születéssel ószövetségi jóslatok teljesedtek be.
Hogy mit tarthatunk Jézus „szülinapjának”, ebben nem segítenek nekünk adatok, de már a IV. században kialakult a december 25-ei dátum mint ünnepnap. Voltaképp a január 6-ai epifánia (vízkereszt) rögzült igen korán mint Krisztus első nyilvános megjelenése, Egyiptomban pedig a tavaszi napéjegyenlőséghez kötötték „a születést”, a világ teremtését. A huszonötödikei nap a napéjegyenlőség utáni negyedik nap, ekkor teremtette Isten a Napot, a keresztény hit számára pedig „az igazi Nap maga Jézus”. A téli napfordulóhoz Róma úgy viszonyította át a születés ünnepét, hogy a csillagászati megfigyelés alapján ekkortól bizonyos, hogy a Nap fénye nem győzhető le – a hatás a ma végveszélyben lévő szíriai kereszténység köreiből keletkezett Rómára. Az ortodoxiában nem érvényesült így ez a hatás, ott maradt hangsúlyban az epifánia és maradt a Julianus-naptár is, ezért látunk a híradásokban január elején „még egy” karácsonyt.
Elevenen beleégett az ajándékozás eseménye is a karácsonyba, amiről nem mondhatjuk, hogy nincs köze Jézus születéséhez, de mélyebb szimbolikája van. Török Csaba így mondja, Isten adja nekünk fiát, hogy megmentse azt, aki bűnös. A csecsemő márpedig a segítségre szoruló, elesett világ szimbóluma, ami egy nagy változás lehetőségét hordozza. A mai ajándékláz persze inkább tükrözi vissza kultúránk állapotát, a születés maga eredetileg teljesen szegényes, mégis belepi fényével az egész világot.
