Jézus Krisztus születését ünnepli a keresztény világ (a Föld lakosságának egyharmada), az eseményt két kortárs „tollforgató” is megörökítette írásban: egy ágrólszakadt fiatal pár szállást keres, ahol álomra hajthatja a fejét, egy József nevű ezermester és jegyese, Mária, aki várandós. Az éjszaka során Mária egy útszéli barlangban vagy melléképületben életet ad gyermekének, aki a Jézus nevet kapja. De hogyan maradt fenn és rögzült éppen ez a történet évezredeken át, ha talán szóról szóra nem is így történt minden?
– Világos, hogy nem történelemkönyvek számára íródott le ez a szimbolikus jelentést is hordozó elbeszélés. Adva van egy történeti tény, Jézus születése, amihez kapcsolódik egy teológiai jelentés, ami igen színes, már csak a két evangélista, Lukács és Máté sajátos látásmódja miatt is. Máté például azoknak a keresztényeknek írt, akik a zsidó hitről tértek át, nála ezért az a rendkívül hangsúlyos, hogy Jézus születése beteljesíti az ószövetségi jóslatokat – magyarázza Török Csaba főiskolai docens, a katolikus egyház tévéreferens papja, hangsúlyozva, hogy a születéstörténet eleinte az apostolok szóbeli igehirdetése alapján maradt fönt, később közvetlenül ezek alapján íródtak az ismert bibliai szakaszok.
Mi a dátum?
Nem kevésbé izgalmas momentum, hogy hogyan ragadt a naptárba éppen december 25-e a IV. századra, miközben az egyház, illetve a tudomány is csak vakarhatja a fejét a születés pontos dátumán gondolkodva. A katolikus pap ezt mondja:
– A karácsony története nem kötődik a Bibliában dátumhoz úgy, mint a húsvét vagy a pünkösd. A III. századtól több dátum is elterjedt a Szentföldhöz közeli térségekben, ezeket az adott uralkodó kultúra határozta meg. Igen korán kialakult a január 6-i epifánia, vagyis a vízkereszt ünnepe, jelentős eseményként hirdetve Jézus „megjelenését” (görögül epifánia) a világ előtt. Egyiptomban a tavaszi napéjegyenlőséghez kötötték a születésről való megemlékezést, hisz ekkor kezdődött az új év. Ennek első napjai során a világ teremtéséről emlékeztek meg. A negyedik nap, március 25-e azért vált Jézus születésének emlékezetévé, mert a negyedik napon teremtette Isten a Napot, a hívő számára pedig az igazi Nap maga Jézus. A római egyház december huszonötödikéje azzal függ össze, hogy a téli napfordulóval elérkezett a legyőzhetetlen Nap, a „Sol invictus” pogány ünnepe. Voltaképpen közismert csillagászati megfigyelésből születik ez a dátum: eddig fogyott a nappal, a fény ideje, innentől gyarapszik. A Nap téli napfordulós ünneplése szíriai hatásra gyökeresedett meg Rómában. Az egyház átvette a dátumot, hogy ekkor emlékezzen meg az igazi Fény, Jézus születéséről. A római szokás elterjedt később az egész egyházban. Az ortodoxiában persze rendkívül hangsúlyos maradt az ősibb ünnep, az epifánia is. Ráadásul keleten a mai napig a Julianus-naptárt használják az egyházi időszámításban, így az oroszok még vígan ünnepelnek, amikor nálunk már minden lezárult. De hát szimbolikus dátumokról beszélünk.
Áruhitelből ajándékozzuk körbe egymást
Megkerülhetetlen eleme lett a szentesti ünneplésnek az ajándékozás, amihez Török Csaba atya szerint van is köze Jézus születésének, meg nincs is, az elharapódzó folyamatokról ellenben radikális véleménye van.
LAPOZZON TOVÁBB!
---- Lapozok ----
– Az ajándékozásnak van egy mély szimbolikája: Isten azért ajándékozza nekünk Fiát, hogy az elbukott, bűnös embert megmentse. És ez a fajta születés, ami a csecsemő kitaszítottságát, szegénységét állítja az előtérbe, az elesett, segítségre szoruló világ képét s a Jézus általi nagy változás lehetőségét hordja magában. Szent Pál így ír a megtestesülésről: „szolgai alakot öltve kiüresítette magát”. Krisztus születésével, a karácsonyi „szegénységgel” helyre lett állítva a világ. Konkrétan az ajándékozásnak a ma ismert karácsonyi formájáról azt kell mondanom, hogy az elmúlt kétszáz év terméke, a kultúránk állapotát tükrözi vissza. A születés szegénysége viszont ilyenkor újra teljes fénybe borítja a világot, ezért égnek a csillagszórók, ezért terjed Assisi Szent Ferenc óta a betlehemállítás hagyománya is. Mivel Isten megajándékoz minket, természetesen van létjogosultsága az ajándékozásnak, de nem szabad, hogy a mértéktelenségről szóljon az ünnep – gondolok itt akár a háziasszonyok vagy az apukák karácsonyára – egy fogással is ugyanolyan tökéletes lehet a karácsony. Nem is olyan régen még csak a gyerekek kaptak ajándékot, ma már áruhitel segítségével ajándékozzák egymást körbe a felnőttek is.
Az alma a bűn, a dió Jézus
Karácsonykor rengeteg szimbólum előkerül, az alma a Krisztus születésével eltörlődő „ádám-évai” ősbűnre, a dió Szent Ágoston szerint a Mária méhéből világra jövő Jézus titkára utal.
A vallásgyakorlók számára ilyenkor megszaporodnak a „templomba járási alkalmak”, a katolikusok három különböző szentmisére mehetnek karácsonykor. Az első éjfélkor, a születés szimbolikus pillanatában van, ekkor az ismert betlehemi történetet olvassák evangéliumi szakaszként. A második a talán kevésbé „népszerű”, úgynevezett pásztorok miséje 25-én reggel 7-8-kor, az evangéliumi részlet értelemszerűen a közelben tanyázó pásztorok szemszögéből mondja el Jézus születését. Karácsony napján, napközben vagy este pedig még van egy szentmise arany színű papi ruhával, viszont ekkor nem a születés történetét olvassa fel a pap, hanem János evangéliumának bevezető részét, ami teológiai olvasata a születés és a megváltás eseményének.
A család pozitív példa
A II. vatikáni zsinat óta a vízkereszt utáni szombatig tartó ünnepkör további napjain is van mit ünnepelni: 26-án Szent István, az első vértanú, 27-én a Szent János (s a boráldás) áll a figyelem középpontjában, 28-án pedig az aprószentek ünnepe van, emlékezve a betlehemi gyerekgyilkosságra. Van egy mozgó ünnep is, a karácsony és az újév közé eső vasárnap, ami pedig a Szent Család vasárnapja; közel az Alkotmánybíróság furcsa döntéséhez külön is említést tesz róla Török Csaba.
– A XX. század kezdete óta kiemelt tisztelet „tárgya” a Szent Család, aminek társadalmi-kulturális vetülete van: a Mária, József és Jézus iránti megkülönböztetett szeretet válasz a házasság intézményének szekularizálódására. Az egyház ugyanis nem akart tilalomfát állítani, inkább pozitív példát kívánt adni a Szent Család példáján keresztül: így érdemes, így lehet igazán hitben, szeretetben családként élni.
Nyolc napon belül
31-e Szilveszter napja, amiről talán kevesen tudják, hogy Szent Szilveszter pápa után kapta nevét, aztán pedig január elseje sem csak a polgári újesztendő miatt kiemelt ünnep, hanem mert ez karácsony nyolcadik napja. – A zsidó családokban ez a körülmetélés ideje, ekkor kapja a nevét is Jézus. A néphagyományba ez a nap kiskarácsony néven vonult be, hisz minden egyházi ünnepnek nyolcada, nyolc napos tartama volt. Bizony innen ered, hogy születésnapot, névnapot is 8 napig lehet köszönteni – magyarázza a fiatal pap.
Ha valaki azon gondolkodik, meddig tartsa a karácsonyfát, a zsinat előtti katolikus hagyomány egyértelműen megmondja: február 2-ig, ekkor van ugyanis Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, a Jézus születése utáni negyvenedik nap.
Török Csaba „karácsonyhasználati útmutatója” viszonylag egyszerűen hangzik: – Egy paptestvérem a templomában stresszmentes adventet kívánt a híveknek. Való igaz, az ünnepre készülődés nem akadályverseny, ahol rendkívüli teljesítményt kell nyújtani. Szabadítsuk meg önmagunkat a túlzott, önmagunk által felállított teljesítménykényszerektől. Az ünnep ugyanis nem erről szól, hanem arról, hogy megünnepeljük az emberséget, a mindannyiunkat összekötő szeretetet, hogy találtunk időt egymásra, hogy mélyen megéljük összetartozásunkat. Ezzel ráirányítjuk a figyelmet arra, ami az igazán lényeges; egymásnak ajándékozzuk azt, akik, amik vagyunk.
