Négy plusz egy fős teremlabdarúgó-, azaz futsalválogatottunk tíz év várakozás után vívta ki ismét a szereplés jogát az Európa-bajnokságra. Ráadásul drámai módon és körülmények között: összesítésben 5-4-re múlták felül a pótselejtezőn Büki Baltazárék Romániát, ám a craiovai visszavágó arról maradt emlékezetes, hogy az egymással és a rendőrökkel hadakozó román szurkolók közül néhányan átrohantak a pályán, egy időre félbe is szakadt a meccs. A komoly lelkierőről is tanúbizonyságot tett magyar játékosok immár a januári kontinensviadalra készülnek, ezúttal a sérült Rafinha, valamint a Sergio Mullor szövetségi kapitány által „leépített”, újra kifakadt klasszis Dróth Zoltán nélkül.
Lassan lendültünk bele
A légy zümmögését is hallani lehetett, amikor bevonult a két csapat a Sterbinszky Amália Sportcsarnokba. Az ingyenes belépés ellenére bántóan kevesen voltak a lelátókon, igaz, a hétközi időpont sem kedvezett. Szép lassan érkeztek a nézők, talán százan is összegyűltek játék közben…
Sokan közülük nem látták, hogy egy perc kilenc másodperc elteltével hátrányba került Magyarország: Arthur Juchno érkezett egy oldalberúgásra, közelről nem hibázott, 0-1.
Kisvártatva Alasztics Marcellnek kellett jókor és nagyot vetődnie, hogy ne legyen gól Justinas Zagurskas életerős lövéséből. Pörgős, hajtós játék zajlott, többször veszélyeztettek a litvánok, de a félidő derekán a labdát szerző és spiccel tüzelő csapatkapitányunk, Rábl János is közel állt a gólszerzéshez.
Kisvártatva megszületett az egyenlítő találat: Alasztics ívelését combra vette Nagy Imre, majd balról, éles szögből a léc segítségével lőtt nagy gólt, 1-1.
Ezt követően több helyzetet is kihagytak Rutai Balázsék, Sergio Mullor szövetségi kapitány mégis tapsolt, mert jól játszott a csapata. Ehhez képest hátránnyal vonult a szünetre, miután az utolsó percben Alasztics középre öklözte a labdát, amit foghatott volna, Lukas Sendzikas köszönte, és a jobb sarokba vágta, 1-2.
