Úgy kiheverték a vírust a románverő magyarok, hogy már névjegyet készíttetnek és kisbuszt bérelnek
Büki Baltazár szerényen készül, Rábl János még nem éli bele magát, Nagy Imre családja már kisbusz bérlését intézi.
Büki Baltazár szerényen készül, Rábl János még nem éli bele magát, Nagy Imre családja már kisbusz bérlését intézi.

Immár kilenc meccse veretlen Magyarország, amely hátrányból fordítva verte az Eb egyik társházigazdáját.

Dróth Zoltán: Nem mondtam le a válogatottságot, nem hívott be a keretbe, és ezt egy videóüzenetben közölte velem.

Sergio Mullor szövetségi kapitány a nehézségek ellenére történelmi tettre készül.

A magyarázat újabb, nehezen megválaszolható kérdést vet fel.

Román szurkolók rohantak a pályára, és még a magyar játékosok viselkedtek helytelenül az illetékesek szerint.

A válogatott csapatkapitánya és szövetségi edzője is megszólalt a meccsel kapcsolatban.

„Ilyenek vagyunk mi, magyarok” – mondta Alasztics Marcell, aki a craiovai balhéról is beszélt.

Megvadult román szurkolók miatt fulladt botrányba a román–magyar Eb-selejtező Craiovában.

A félbeszakított román-magyar mérkőzés után kereste a szavakat a magyar gólvágó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

A társadalomban négyötödös elutasítottsága van a dolognak.

Menczer Tamás közösségi oldalán tett közzé videót, amelyben Trump egy brit televíziós csatornának adott interjúban a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

Egy hektár szántó átlagára 2,4 millió forint volt.

A magyar válogatott összeállítását az írek különleges stílusa nagyban befolyásolhatja.

A cheerful atmosphere prevailed backstage.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.