Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki azért okozott balesetet, mert jelentősen túllépte a megengedett sebességhatárt és nem tartotta be a követési távolságot – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Somogy Vármegyei Főügyészség.
A vádlott 2023 augusztusában Sóstó irányából közlekedett a 7-es főúton Siófok felé három utasával legalább óránként 148 kilométeres sebességgel, amikor az előtte haladók lassítani kezdtek, mivel a jobbra lévő, tilos jelzésű vasúti átjáró felé kanyarodók sora feltorlódott.
A férfi a jelentős sebességtúllépés mellett a biztonságos követési távolságot sem tartotta meg, így fékezése ellenére az előtte sávot váltani készülő, pusztán 5 kilométeres sebességgel haladó jármű hátsó részének, majd frontálisan a másik sávban vele szemben közlekedő autó elejének ütközött.
A balesetben ketten sérültek meg súlyosan, míg a járművekben jelentős anyagi kár keletkezett.
A Kaposvári Járási Ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés büntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a fiatal férfival szemben.



















