Rómer István régi nemesi családból származott, édesapja Sátoraljaújhelyen volt ügyvéd. A természettudományok iránt érdeklődő fiú, akit szülei négy gimnáziumi év után gyógyszerészi pályára adtak, sátoraljaújhelyi, majd kassai gyógyszertári gyakornokoskodása során megkedvelte a kémiát. 1805-ben Bécsbe ment, ahol – miután elsajátította a német nyelvet, és patikussegédként egy kis pénzre is szert tett – 1809-ben beiratkozott a tudományegyetemre. 1814-ben szerzett gyógyszerész mesteri (magister pharmaciae) oklevelet, még ugyanebben az évben elvett egy gazdag gróflányt. A jólétet nem sokáig élvezhette, a tekintélyes vagyont üzérek elsikkasztották, így Rómernek be kellett állnia tábori gyógyszerésznek.
A napóleoni háborúk végeztével kitüntetéssel és csekély zsolddal tért vissza Bécsbe, ahol régi gyógyszertári főnöke alkalmazta ismét. Szabad óráiban kísérletezgetett, főleg a francia Jean Chancel által feltalált kálium-klorátos mártógyufa kötötte le érdeklődését. Ennek a gyufának a fejét a vele együtt árusított kénsavba kellett mártani, hogy meggyulladjon. Rómer a drága és használójára nézve nem veszélytelen gyufát tökéletesítette, 1822-ben már önálló üzemet létesített gyártására, ahol más vegyi cikkeket, gyógyszereket, egészségügyi termékeket (klórmész, fertőtlenítőszerek) is előállítottak.
Az osztrák-magyar területen 1821-től kiadott szabadalmi leírások gyűjteményébe Rómernek mintegy 20 találmánya és szabadalma került be, közülük gyógyászati szempontból az egyik legjelentősebb a kálium-klorát előállítására kidolgozott eljárás volt. Kísérletezései során tökéletesítette Johann Wolfgang Döbereiner 1823-ban feltalált gyújtószerszámát is, amely a mai öngyújtók ősének tekinthető.
A foszforos gyufával is próbálkozott, Ausztria-Magyarország területén foszforos gyújtó keverékek készítésére elsőként ő kapott öt évre szóló szabadalmat 1834. január 4-én. Gyára ekkor már mintegy 200 munkást foglalkoztatott és az 1835-ös bécsi kiállításon ezüstéremmel tüntették ki gyártmányát. 1836. január 21-én kapott ugyancsak öt évre szóló szabadalmat találmányának tökéletesítésére, azaz a gyufakészítésre felhasznált kalcium-klorát peroxidmentessé tételére.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!