Tesztelik az új vakcinát

A madárinfluenza H7N9-es altípusa elleni oltóanyagot fejlesztettek ki sanghaji kutatók.

UDM
2014. 02. 08. 22:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A riport szerint a vakcinát a sanghaji közegészségügyi központ fertőző betegségek osztályának kutatócsoportja fejlesztette ki. A szerrel beoltott és a vírusnak kitett harminc kísérleti egér közül egy sem fertőződött meg a madárinfluenza H7N9-es altípusával. A szérumot most további laboratóriumi vizsgálatokra küldik tovább, majd humán tesztelése következik.

A kutatók az oltószer kifejlesztésénél géntechnológiát alkalmaztak. Korábban európai kutatók már két, a madárinfluenza H7-es törzse elleni vakcinát is kifejlesztettek, ezek azonban a klinikai tesztek során nem bizonyultak hatásosnak, így ezek a szerek inaktívak. A kínai tudósok a H7N9-es altípus elleni antitestek kifejlesztésén is dolgoznak, ez a már megfertőződöttek gyógyítását tenné lehetővé.

A kórokozót tavaly március elején mutatták ki először embereken. A vírus főleg a kelet-kínai tartományokban fertőz, tavaly márciusi felbukkanása óta országszerte 320 személy kapta el. A halálos áldozatok száma meghaladja az ötvenet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.