Sokakat nyomaszthat az a hangulat, ami a templomok reggeli szentmiséjére ráül. Csendes, homályos, szinte üres 30-40 percek reggel, s ugyanez este, minden egyes nap. Hetekig. De van ennek célja: az az óriási zaj, ami körülvesz mindannyiunkat, kiköveteli az ilyen negyven perceket, éppen ezeket – reggel vagy este. Akik a szentmisét, a gyónást, a papokat, a „mindent” próbálják megreformálni, ami az egyházban évszázadok, évezredek alatt kialakult és így alakult ki, egyáltalán nem ok nélkül, talán épp a most II. János Pállal egyetemben szentté avatás előtt álló XXIII. János pápa üzenetét nem értik: „Te is reformer akarsz lenni? Rendben. Kezdd magadon!” (Ezt az idézetet a MennybeMenő Facebook-oldalon találtam, ami az április 27-i kettős szentté avatást hivatott a magyar emberekhez még közelebb hozni, ajánlom, aki teheti, nézzen szét rajta!)
Szóval ez a csenddel, ürességgel, sötétséggel felruházott, a legbelsőbb reformot lehetővé tévő időszak, egy leszegett fejjel folytatott belső vándorút az, amit virágvasárnap megszakítunk énekszóval, gyerekzsivajjal, zenével, díszekkel, együttléttel, ahol egymás szemébe nézve azt fürkésszük, ki hová jutott el ezen az úton, aminek évről évre célegyenese következik. Ha csak pár alkalmat kellene ajánlani a templomba nem járóknak, hogy mikor nézzenek be szertartásra, a virágvasárnapi körmenetes ünnepi nagymise biztosan köztük lenne. Miért is?
Körültekintő választás esetén rengeteg hívővel, ministránssal, énekessel lehet találkozni, akik mind arra gyűltek össze, hogy megünnepeljék Jézus Jeruzsálembe való bevonulását a világ bűneiért vállalt szenvedése előtt. Mindenkinek barka, virág, pálmaág vagy egy-egy ruhadarab van a kezében, amit mintegy tiszteletet adva, Jézus elé adnak. Hogy miért épp pálmaágak, és Jézus miért pont az Egyiptomból kivonulás idejére időzítette a bejövetelt és miért szamárháton, arról bővebben korábbi összeállításunkban olvashat.
A szertartás liturgikus színe a piros, kezdetben pedig rövid éneklés után a barkaszentelés pillanatai következnek, a pap pedig felolvassa a bevonulás eseményéről szóló evangéliumi szakaszt, ami után a templomtérben vagy körülötte megtörténik a bevonulás. Az evangéliumot övezően az énekesek ajkáról felhangzik a passió, Szent Máté, Márk vagy Lukács evangelista szerint. Innentől a szentmise a hagyományos mederben zajlik, de azok, a megelőző hetekben, a Jézus pusztai kivonulását megidéző böjtben „rá tudtak hangolni” a Megváltó szenvedésére a világ bűneiért, a nagyheti szertartások most következő sora és a nagypénteki keresztre feszítés a szigorú böjti nappal már átélhető lelki mélység lesz. Húsvét közeleg, a feladat mindig és mindannyiunknak ugyanaz.
Csöndben, helyén való módon hangzavar nélkül.
A Máté-passió záró kórusa
