Hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt feljelentéskiegészítést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapest Brand kreatívügynökség botrányával összefüggésben – derült ki abból a hatósági határozatból, amit az egyik feljelentő, Tényi István küldött el lapunknak. A határozatban azt is leírták, hogy az ügyet átteszik a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságra.

Karácsony miatt Pest vármegyébe került az eljárás
Erre a határozat szerint azért volt szükség, mert „a feljelentéssel érintett személlyel“, Karácsony Gergellyel a Budapesti rendőrkapitány vezetője munkakapcsolatban van. Emiatt a BRFK ebben az ügyben nem járhat el.
A feljelentéskiegészítés azt jelenti, hogy a rendőrségnek összesen harminc napja van arra, hogy további adatokat gyűjtsön és döntsön: megindítja a nyomozást, vagy pedig elutasítja a feljelentést.
Súlyos látlelet Karácsonyék pénzszórásáról
Az ügy előzménye, hogy októberben nyilvánosságra kerültek a Budapest Brand vizsgálóbizottságának megállapításai. A jelentés igazolhatja, hogy a Karácsony Gergely vezette Budapest pénzét rendszerszinten folyatják ki a fővárosi tulajdonú cégekbe, ahonnan átláthatatlan módon történtek kifizetések prémiumokon, túlárazott szolgáltatási szerződéseken és indokolatlan kiadásokon keresztül. A budapesti Fidesz-frakció szerint a problémák a Budapest Brand Zrt. esetében – amely cég a Városháza területén működik – rendszerszintűek: a közpénzek felelős felhasználása és átláthatósága egyáltalán nem biztosított. Hangsúlyozták, a legsúlyosabb az, hogy a cég vezetése még a vizsgálódás alatt is megtagadta vagy akadályozta az adatszolgáltatást, ami felveti a szándékos eltitkolás gyanúját. Szentkirályi Alexandra frakcióvezető szerint a Hagyó-ügy és a nokiásdobozok óta nem látott botrány kerekedhet ebből.
Busás prémiumok
Kiderült, hogy milliós fizetésük mellett több tíz millió forint prémiumot vettek fel a Budapest Brand vezetői. A prémiumfeladatok meghatározása pedig sok esetben csak azután történt meg, hogy a feladatot már elvégezték, ami alapvetően sérti a szabályos működés elvét. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy a pénzszórás mértékét jól illusztrálja az autóhasználat és a parkolás költsége is. A cég három vezetője több mint 35 millió forintot költött autóhasználatra és parkolásra. A legfelháborítóbb az, hogy mindez úgy történt, hogy a cég székhelye maga a Városháza volt, amelynek udvara egészen 2024 tavaszáig egy óriási, murvás parkolóként üzemelt, ahol ingyen lehetett volna parkolni. Ehelyett a vezetők a szomszédos luxusszálloda, a Kempinski parkolóját használták, havi 240–250 ezer forintért, összesen több mint 3,3 millió forintot elszórva az adófizetők pénzéből.



















