Egyre nagyobb bajban Karácsonyék: nyomoz a rendőrség a Budapest Brand ügyében
Az ügyben több feljelentést is tettek azután, hogy kiderült: a fővárossal szerződésben álló kreatív ügynökséghez akár bűncselekménygyanús esetek is köthetők.
Az ügyben több feljelentést is tettek azután, hogy kiderült: a fővárossal szerződésben álló kreatív ügynökséghez akár bűncselekménygyanús esetek is köthetők.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

A fővárosi kormánypárti képviselő szerint az elmúlt napok fenyegetéseivel csak a saját felelősségéről igyekszik elterelni a figyelmet Karácsony Gergely.

A fővárosi átvilágítási szakértői jelentés fényében egyértelművé vált, hogy Karácsony Gergelyék súlyos visszaéléseket követhettek el.

Túlzott prémiumok, luxusparkolás, túlfinanszírozás és könyvelési trükkök jellemezték a Budapest Brand gazdálkodását.

Komoly pénzek folytak el.

Túlárazott szerződések, busás prémiumok, tízmilliókat bezsebelő baloldali érdekkörök.

Még maga a főpolgármester is tudja, hogy rosszul vezette a várost az elmúlt hat évben, erre tökéletes példa a Budapest Brand-botrány.

Karácsony Gergely ismét a szakadék szélén lévő fővárosról beszélt, miközben elbagatellizálta a budapesti botrányokat és ultimátumot kapott a szakszervezetektől.

Ha nincs mit takargatni, nincs mitől félni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.