Nagycsütörtök: aki a legnagyobb akar lenni, így kell tennie

Milyen az előrelátó, jó főnök? Durván leegyszerűsítve így is szólhatna nagycsütörtök üzenete.

Tizenkét kolléga azon disputál, ki hol áll a főnök szemében. A zsidók Egyiptomból való kivonulására emlékezve ültek össze közösen vacsorálni. Az asztalon keserű saláta, kovásztalan kenyér – s más egyszerű ételek –, bor.

A főnök megjön, egy szót sem szól, csak egyesével eléjük térdel, feltűri ruhaujját és megmossa a férfiak lábát. A döbbenetből elsőként magához térő illető felhorkan, hogy az ő lábát aztán meg nem mossa a főnök. „Én vagyok a főnök, s így teszek. Tegyetek hát ti is így”, hangzik a végtelenül egyszerű indoklás. A történetet János evangelista írja le az újszövetségi könyv 13. fejezetében (1-15. vers).

Ferenc pápától is hasonlóan példamutató főnöki gesztusokat láttunk az elmúlt 13 hónapban, megválasztása után kifizette a számlát – mindenkinek, amennyi jár –, s a legnagyobb szeretettel azokhoz fordult, akiknek a leginkább szükségük van rá: a börtönök lakóihoz, a szegényekhez, a betegekhez – Jézus is a betegeket jött gyógyítani, szolgálni, nem (csak) az egészségesekkel, a jómódúakkal, a „felkent tökéletesekkel” találkozni.

Az első nagycsütörtök estéjének szolgáló jelenete és az ezt követő vacsora alapította és definiálta a papság alázatos feladatát. A médiának is köszönhetően mostanra már egyre több, az átlagember mércéjével mérve is „jó papot” látunk: Böjte Csabát, Pál Ferit, Vértesaljai Lászlót, gördeszkás, éneklő, szörföző lelkipásztort. Ezek mind a Jézus által definiált papi „missziós szerep” egy-egy, de bizton mondhatjuk, a teljességre törekvő egyéniségei, nem is beszélve arról a számos vértanúról, akiknek szolgáló életpéldáját szentté vagy boldoggá avatásuk folyamatában van módunk megismerni.

Pillantsunk bele most nagycsütörtök eseményeibe! A zsidók az utolsó vacsorán, széderestén tehát az egyiptomi szabadulás ünnepét ülték, a mester, Jézus pedig új tartalmat adott nekik: elmondta a körülötte ülő férfiaknak, hogy őt most el fogják árulni, elhurcolják, és megölik, de félelemre nincsen ok, mert a világ vétkeit magával viszi a halálba, ahonnan pedig vissza is fog jönni. (Az ószövetségi szentírási hely: Kiv 12,1-8.11-14.) A vacsora közben kenyeret tör és megosztja a bort is, ezzel alapítja meg a szentmisét és annak lényegét, az Eucharisztiát.

A megújított húsvéti vacsora után egy közeli kertbe mennek csendesen imádkozni, ott fogják el Jézust és adják a jogszolgáltató szervek kezére. A bűne ez: a zsidók királyának nevezte magát. (A történet részletes folytatása nagypénteki összeállításunkból derül ki.)

Minden jel arra mutat, hogy Jézus halála és feltámadása után folyamatosan fennmaradtak a nagycsütörtök eseményei, méghozzá ilyen részletgazdagon. Már a IV. századi Jeruzsálemben megtartották a „kéteseményes” nagycsütörtököt, az első misét a főtemplomban, a másodikat a Kálvária-hegyen tartották. A VII. századi Rómából is két miséről tudunk, a déli krizmaszentelési miséről és az estiről az utolsó vacsora emlékére, és bár a következő időkben egybevonták a kettőt, XII. Piusz pápa a XX. század derekán visszanyúlt az ősforráshoz a két miseszertartással.

A nem vallásosok számára is bír egy igen mély kulturális élménnyel a nagycsütörtök esti szertartásnak azon kétezer éves pillanata, amikor a pap valóságosan megmossa a tanítványok (ministránsok, a helyi egyházközség vezetői, férfijai) lábát, illetve a bor és a kenyér Krisztus testévé és vérévé változtatása is ebben a „kontextusban” igényel a legkevesebb magyarázatot.

A szentmise végén sem kell még elrohanni, az oltárfosztás eseményével teljesen dísztelenné válik a templom, és mivel a mise eleji Gloriával kezdődően teljes csöndben zajlik a szertartás – a jeruzsálemi terem miliőjét visszaidézve –, a kiüresedés, a halál közelgő eseményére igazi mélységekben tudunk felkészülni.

Azokban a templomokban, ahol színvonalasabb énekes szolgálat van, érdemes késő este is visszalátogatni, amikor a sötét templomban csak gyertyák világítanak, és a Jeremiás siralmai hangzik el; minden szakaszra elalszik egy gyertya, ami az imádkozó Jézus mellett elalvó, illetve őt elhagyó tanítványokat jelképezi – ószövetségi jelentése: a megölt próféták.

Pillantson bele a 2013-as nagycsütörtöki utolsóvacsora-szentmisébe a váci bazilikában. A harangok 8'00"-nál mennek Rómába, a lábmosás szertartása 35'00"-nál kezdődik.