A nagycsütörtöki csendből indul a nap. A kertben imádkozó Jézust elárulása után elfogták és megkezdődött „a per” ellene. Tanítványai elhagyták, talán együtt rettegnek egy titkos tartózkodási helyen, talán még együtt sem mernek lenni, pedig nagycsütörtökön megkapták a legnagyobb szolgálat üzenetét, illetve ők szereztek elsőként tudomást Jézus vállalásáról: a mester meg fog halni értük és minden bűnös emberért.
Ezen a napon tehát mindez beteljesedik, s ezért bár nincsen szentmise – szaknyelven mondva „aliturgikus nap” a nagypéntek –, két szertartás így is kialakult ezen a napon, de erről kicsit később.
Az első keresztények Jézus halála (péntek) és sírban pihenése (szombat) napját egész napos, szigorú böjtölésben töltötték Jézus – Máté evangelistától fennmaradt – szavainak szellemében (Mt 9,14). A szent három nap második napjának szertartásrendje később (IV. század) rögzült, de eucharisztikus ünneplés nem volt.
A nagypénteki nagy szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig Jézus halálának órájához igazodott, amikor viszont később már délelőtt is engedélyezték az ekkorra eső imaórát (nona), a nagypénteki szertartás délelőttre is átjöhetett. A nagycsütörtöki liturgikus rendrakáshoz hasonlóan XII. Piusz pápa a XX. század közepén visszaállította a délutáni ünneplést, illetve ekkortól van szentáldozás a nagypénteki ünnepen.
A zsidó naptárból eredően a görög paraszkeué és a latin parasceve elnevezés terjedt el, jelentése: készületi nap (hisz a húsvét a zsidó pészahnak a krisztusi kereszthalállal beteljesített ünnepe). A készület nyomait az Újszövetségben Máté evangéliumának 27., Lukács evangéliumának 23., János evangéliumának 19. fejezeténél találjuk. A keleti egyházban „hé hagia kai megalé paraszkeué”, vagyis „a szent és nagy készületi nap” ez a péntek, ebből rögzült a szláv nyelvekben és a magyarban is a Nagypéntek kifejezés. Mai hivatalos egyházi neve: „feria sexta in passione et morte Domini”, „az Úr szenvedésének és halálának péntekje”, angol nyelvterületen „hosszú péntek”, „jó péntek”.
A nagy szertartásnak három fő része van: igeliturgia (olvasmányok, könyörgések), hódolat a szent kereszt előtt (adoratio crucis) és áldozati rész. A „nemmise” kezdetén a pap földre borul – ezt látjuk papszentelésekkor is – a díszítetlen, üres oltár előtt, ami az önmagát kiüresítő, a földdel azonosuló Krisztusra mutat. Aki már előre kíváncsi az olvasmányok szentírási lelőhelyeire, annak íme az internetes hivatkozások: a félreismert szolga diadala; a szenvedésekből megtanult engedelmesség; Jézus kínszenvedése (a passió, a nagycsütörtöki események folytatása).
A nagyböjt péntekjein keresztútjárással emlékeznek Jézus halálára, ez a nagyhét péntekjén külön szertartásban (ez tehát a második) testesül meg. Különös és megindító hagyomány, hogy vagy az időeltolódásnak megfelelően a szentföldi délután 3-kor kezdődik ez, vagy a magyar idő szerinti délután 3-kor, abban az órában, amikor Jézus meghalt.
A „plusz egyes” szertartás a nagycsütörtökön is elhangzott Jeremiás siralmai, a legmélyebb gyász pillanataiban.
A protestáns egyházakban a nagypéntek a legnagyobb ünnep, az év egyetlen böjti napja, amelynek végén a legtöbb református és evangélikus gyülekezetben úrvacsorát osztanak a lelkészek. A protestáns hívők közül azok is, akik év közben nem vettek úrvacsorát (általában minden hónap első vasárnapján lehet ezt megtenni a protestáns liturgia szerint), nagypénteken magukhoz veszik a Jézus testét és vérét jelképező kenyeret és bort.
„Földi küldetésében Jézus ( ) 12 egyszerű embert hívott meg arra, hogy maradjanak vele, osztozzanak útjában és folytassák küldetését. ( ) Jézus mindenkihez beszélt kivétel nélkül: a nagyokhoz és az egyszerű emberekhez, a gazdag ifjúhoz és a szegény özvegyasszonyhoz, a hatalmasokhoz és a gyengékhez. Elhozta Isten ( ) megbocsátását, gyógyított, vigasztalt, megértéssel volt az emberek iránt, reményt adott. ( ) Az önfeláldozáshoz vezető szeretetet Jézus nem passzívan, nem egyfajta elkerülhetetlen végzetként éli meg. Természetesen nem rejti el mély emberi megrendülését az erőszakos halállal szemben, de maradéktalan bizalommal fordul az Atyához. Jézus önkéntesen adta át magát a halálnak. ( ) Megélni a Nagyhetet azt is jelenti, hogy belépünk Isten logikájába, a kereszt logikájába, ami nem elsősorban a fájdalom és a halál logikája, hanem a szeretet és az önátadás logikája.
(Forrás: Vatikáni Rádió)
