Pécsett az augusztus 20-i ünnepi műsor a búza, az aratás, az új kenyér témaköre köré épül, ezzel is körbeölelve a Nemzet Kenyere eseményt. Megrendezik a Pékfesztivált, melyen bemutatják a legkiválóbb helyi péktermékeket. A legkisebbeket játszóház, a felnőtteket folklórgála várja.
Győrben délután a marcalvárosi cirkusztéren fellép többek között Cserpes Laura, valamint a Nemzeti Színház művészei részletet adnak elő az István, a király című rockoperából. Győrszentivánon pedig 17:00 órától Kormorán-koncert kezdődik.
Székesfehérváron 20-ától a XIX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál várja az érdeklődőket. A program színességét az adja, hogy a világ számos tájáról érkeznek majd a zenészek és a táncosok. 2014-ben Ciprus, Malajzia, India, Oroszország, Moldova, Olaszország, Spanyolország és Montenegró táncosai lépnek színpadra Székesfehérváron.
Miskolcon a Szent István téren rendezik az ünnepi programot. Délelőttől gyermek játszóház, borókás népi játszókert, kenyérdagasztás-kenyérsütés, kenyérvásár, népművészeti kirakodóvásár és csacsifogatolás várja az ünneplőket. A napot este háromnegyed kilenctől Bon-Bon-koncert, majd tűzijáték zárja.
A Magyarország 2014-es tortájának választott Somlói revolúció, az ország idei cukormentes tortája, a Csokis kaland és a Magyar Honvédség Tihanyi fehércsokoládé-tortájának ünnepélyes felvágásával nyitották meg a Magyar Ízek Utcáját a fővárosi Clark Ádám téren kedden.
Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó gasztronómiai vásár és programsorozat látogatói megkóstolhatják és meg is vásárolhatják a többfordulós verseny során legjobbaknak választott édességeket, amelyek hamarosan az ország cukrászdáiban is kaphatók lesznek.
A Magyar Ízek Utcája kedden és szerdán egészen az esti tűzijátékig várja a látogatókat a Budai felső rakparton. A vásár középpontjában idén a külhoni magyar konyhák ételei állnak: több mint száz kiállító jeleníti meg a határon túli magyarok lakta területek, köztük Erdély, Vajdaság, Alpokalja, Felvidék és Kárpátalja gasztronómiáját. Rengeteg házias, kézműves húskészítmény, sajtok, lekvárok, halételek várják a vásárlókat. A megszokottabb ízekre vágyók pedig megtalálhatják a fesztiválok legnépszerűbb ételeit, a kenyérlángost és a kürtőskalácsot is.
Magyarország leghosszabb gasztrosétányán mutatják be szerdán a Szent István-napi kenyeret is a Magyar Pékszövetség sátránál. A pékszövetség idén negyedik alkalommal rendezte meg Szent István-napi kenyérversenyét, amelyen a szakemberekből álló zsűri az andornaktályai Kurdi Family Kft. termékét, a Várkapitány kenyerét választotta az ország első számú kenyerévé.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!