Játékok lepték el Prága közterületét

Prága öt közterén és parkjában hétfő délben kihelyezték az első nyilvános sakktáblás asztalokat, amelyeken bárki szabadon játszhat.

tt
2014. 08. 19. 3:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sakkfigurákat kora reggel helyezik ki az asztalokhoz, majd késő este elteszik őket. „Remélem, hogy a figurákat senki sem fogja ellopni. Ellenkező esetben csak hozott figurákkal lehet majd sakkozni” – mondta a kezdeményezők egyike, Ondrej Kobza újságíróknak. A szervezők arra számítanak, hogy példájuk nyomán a következő hetekben mások is többtucatnyi nyilvános sakkasztalt hoznak létre Prágában.

Kobza már évek óta a nyári hónapokban zongorát helyez el kávéháza teraszára, amelyen bárki szabadon játszhat. Tavaly nyáron pedig elindította a Zongorákat a városba elnevezésű akcióját, amelynek keretében öt hangszert helyeztek ki a város különböző pontjain. Meggyőződése, hogy ezzel örömöt lehet szerezni az embereknek. Ötletét azóta többen is támogatták, mert kiderült, hogy nemcsak felpezsdíti a prágai utcák hangulatát, de turistacsalogatónak, reklámnak sem rossz. Azt az ötperces felvételt, amelyen egy arab fiatalember játszik a prágai repülőtér várótermében elhelyezett zongorán, tíz nap alatt kilencmillió ember nézte meg az interneten – közölte a cseh média.

A főleg Beethoven-darabokat játszó libanoni zongoristáról, Maan Hamadehről készült felvétel a videómegosztó portál egyik szenzációja lett. Hasonló érdeklődést keltett néhány hónapja egy másik prágai videó is, amelyen a cseh főváros zenei szentélyének számító Rudolfinum épület előtt egy városi rendőr zongorázott néhány percig.
Kobza ötletét eddig mintegy 30 cseh és morva város tette a magáévá, zongorák kerültek az utcákra, a közterekre, s az érdeklődés szinte mindenütt nagy. A kezdeményezés elnyerte a prágai önkormányzat tetszését is, s az ötletek megvalósítását anyagilag is támogatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.