A fiókák július legvégén keltek ki a tojásból, és most már zavartalanul meg lehet őket szemlélni. Az apróságok nemcsak méretüket, hanem színüket tekintve is jelentősen különböznek a felnőtt állatoktól. Tollazatuk pihés, vörösesbarna, illetve zsömleszínű, és a felnőttekre jellemző karcsú lábak helyett tömzsi lábakon szaladgálnak. A fejükön pedig még semmi nyoma az aranyszínű tollkoronának, amelyről egyébként a faj a nevét kapta – mondta Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.
A szülőket – nemes egyszerűséggel – Maminak, illetve Papinak hívják. Kettőjük frigye az elmúlt évek távlatában is igen gyümölcsöző, lényegében képtelenek szünetet tartani a család gyarapításában. 1999 óta, amikor Tanzániából Budapestre érkeztek, tíz fészekaljra való fiókát neveltek fel, s mivel egy-egy fészekalj egy, kettő vagy három fiókából szokott állni, könnyen kiszámolható, hogy Mami és Papi jelentősen hozzájárultak az európai koronásdaru-állomány gyarapításához.
A sikeres szaporulatnak talán az is a titka, hogy a szülőpár igen gondos. Egyetlen pillanatra sem hagyják magukra fiókáikat, folyamatosan vezetgetik őket. Ezzel együtt táplálkozni is megtanítják a kicsiket: megmutatják, mit és hogyan érdemes felcsipegetni, hogy a fiatalok minél hamarabb eltanulhassák, hogyan lakhatnak jól. A felnőttek gondoskodása kiterjed a trónörökösök védelmére is. Mami és Papi a biztonság kedvéért még a gondozókkal szemben is oltalmazzák őket: magasra szökkenve, rúgásokkal igyekeznek távol tartani mindenkit, aki a fiókák felé közelít.
Mami és Papi utódai több európai állatkertben is megtalálhatók. Többek között az erdélyi Torda, a németországi Erfurt, a hollandiai Emmen és a franciaországi Les Mathes állatkertjébe, az országhatárokon belül pedig Jászberénybe is került a Budapesten kelt és felcseperedett fiókákból. A nemrégiben kikelt új jövevények a szülőpárral együtt a keselyűröpdében laknak, amelyet több más madárfajjal, köztük fakókeselyűkkel, tarvarjakkal és különféle récékkel osztanak meg. Az elmúlt két évben felcseperedett fiókákat is meg lehet látogatni, igaz, ők már átköltöztek az állatkert másik végében található szavannakifutóba – tájékoztatott a Fővárosi Állat- és Növénykert.