Ürge-Vorsatz Diána a Nobel-békedíjas IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete) tudósa, klímakutató, akinek minden körülmények között a család az első; férjével hét gyermeket nevelnek. Diána a nagycsalád szépségeiről, munkáról és gyermeknevelésről korábban már beszélt az MNO-nak, most a legkedvesebb karácsonyi emlékeiről és az adventi ráhangolódásról kérdeztük.
– Mind őrzünk a szívünkben olyan karácsonyi emlékeket, melyekre örömmel gondolunk vissza és amiket évről évre felemlegetünk, mikor együtt ünnepel a család. Van olyan élménye, amit szívesen megosztana az MNO olvasóival?
– A karácsonyi rituálé egy állandó, konstans béke, egy szeretetteljes ünnep, éppen ezért nem tudnék egyetlen alkalmat kiemelni, de ami mindig nagyon megmarad, azok az illatok, hangok, fények – ezek összessége felidézi az emberben a gyerekkori karácsonyvárás élményét. Mikor például elsőként bepillantottam az üvegajtón és megláttam a karácsonyfa fényeit, vagy a meleg, friss mézeskalács illata, ami belengte az egész lakást. Fiatalabb koromban sokat jártam reggeli rorátéra is, ahogy az ember hajnalban ül a hideg, sötét templomban, aztán egyszer csak elkezdődik az a csodálatos ének, majd meggyújtják a gyertyákat, az fantasztikus élmény.
De arra is örömmel emlékszem vissza, mikor gyermekként édesanyámékkal mentünk át a nagyszüleimhez szenteste, mikor már nem túl sok busz járt, ezért hosszasan várakoztunk a hidegben. Talán éppen ezért még nagyobb élmény volt, mire végül megérkeztünk a jó meleg lakásba, ahol rögtön érezni lehetett az ételek finom illatát és együtt volt az egész család – ezek egyszerű, de felejthetetlen pillanatok.
– Ahogy említette, minden együtt töltött ünnep kedves, szép emlék, de biztosan akad olyan családi karácsony, amit máig gyakran emlegetnek.
– Igen, persze. Nagyon szép élmény egy nő számára, mikor karácsony előtt születik kisbabája. Nekem ez két alkalommal is megadatott, egyszer ráadásul ikrekkel – emlékszem, a babavárás miatt nem volt idő az ajándékokkal foglalkozni, ezért szenteste a pólyába bugyolált kicsiket tettük a fa alá, mintha ez lenne a mi ajándékunk, aminél nem is kell több. Ez volt a mi kis Betlehemünk.
Életem legszebb karácsonya is ekkor volt. Még kint éltünk Ausztriában, a babák pedig olyan picik voltak, hogy nem tudtunk hazajönni. Nem voltunk hivatalosak sehova, így az ünnepek alatt végig otthon maradtunk, szinte ki sem mozdultunk a lakásból. Ennél csodálatosabb tán sosem volt. Nem kellett rohangálni, hozzánk sem jöttek vendégek és végig csak együtt játszottunk, ettünk, beszélgettünk – mindenkinek ezt a békét és boldogságot kívánom.
– Melyek azok a szokások, rituálék a családjában, amik hagyományosan anyáról lányára öröklődnek?
– Ahogy más családoknál, úgy nálunk is mindig el kell vinni a kisebbeket, vagy lefoglalni őket, míg a nagyobbakkal feldíszítjük a fát, és elrendezzük az ajándékokat. Aztán mire mindenki elkészül, egy csengő hangjára jön az angyal. Mindig csodálatos élmény látni a kicsik szemében azt a fényt, a boldogságot és izgalmat, ami ilyenkor átjárja őket. Szenteste édesanyám mindig rántott pontyot vagy harcsát és majonézes salátát készített, de a halászlé és a bejgli sem marad el soha. Éjféli misére is el szoktunk menni a nagyobbakkal, de a picik miatt valakinek mindig itthon kell maradnia, hogy rájuk vigyázzon.
– Hogyan hangolódnak rá az idei karácsonyra? Hét gyermek mellett már nem olyan egyszerűek az előkészületek sem
– Az ember az adventi időszakban várakozik, készül, süt-főz, kitalálja és becsomagolja az ajándékokat, aztán egyszer csak kiteljesedik a csoda, melynek hangulata felidézi szinte az összes korábbi emléket, érzést, szeretetet és melegséget, ami ideális esetben belengi az egész karácsonyi ünnepet. Az idei ünnepen már a nagyobbak is részt tudnak venni az ajándékok kiválasztásában, elkészítésében és a közös sütésben, ez nagy segítség és öröm. Eleinte féltünk, hogy elszólják magukat és oda a varázslat a kicsik számára, de ez eddig még nem történt meg. Lelkesen segítenek ezt a misztériumot továbbvinni, hiszen még van négy pici gyerkőc, akik hisznek ebben a mesevilágban. Az adventi időszakban minden évben részt veszünk az ökumenikus iskola karácsonyi vásárán is, amire mi magunk készítjük el azokat az apróságokat, amiket a gyerekek árusítanak. Maga a vásár mindig nagy élmény; a hangulat, csupa minőségi kézműves termék, igazi kultúra. Szenteste aztán az otthoni ajándékozást követően kocsival megyünk át édesanyámékhoz. Ilyenkor hihetetlenül csöndes az egész város, hiszen mindenki otthon van. Útközben a gyerekek mindig számolják, hány karácsonyfát látnak és melyik tetszik nekik a legjobban. Jó belegondolni, hogy ezekben a házakban szenteste a fa körül összegyűlnek a családok és végre nem rohannak, nem dolgoznak, nem vitáznak, hanem békében, szeretettel fordulnak egymás felé.
