Ma kiderül, ki csinálta jól az adventi koszorút. Ma ugyanis nem a három lila – vagy azzal a színnel jelölt – gyertya egyike gyúl a koszorún, hanem két lila mellé az a különleges, a rózsaszín, ami Jézus születése – az egyház tanítása szerint az Ige megtestesülése – közelségének örömét (latinul: gaudete = örvendjetek) hirdeti.
De mit érne az örömvasárnap, ha csak kineveznénk egy ilyen pihenőnapot az évben a kötelező öröm napjának, és kész? Ráadásul a kereskedelem ezt a vasárnapot is a képére formálta, és ezüstvasárnapnak nevezte el mint a karácsony előtti nagy felhalmozás második legfontosabb napját...
A katolikus templomok mindegyikében ma ezt az evangéliumi szakaszt olvassa a pap János evangelistától, aki nem azonos a keresztelővel. Az idézet – éppen talán az örömkeresés és az „öröm gyakorlása” szempontjából – úgy is olvasható, hogy valaki nem buzgó katolikus. Sőt, lehet, hogy talán úgy a különlegesen izgalmas a szöveg:
Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Ez János tanúsága, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből hozzá, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Ő megvallotta, és nem tagadta, és megvallotta: „Nem én vagyok a Krisztus.” Erre megkérdezték tőle: „Mi vagy tehát? Illés vagy?” Ő azt válaszolta: „Nem vagyok.” „A próféta vagy?” Azt felelte: „Nem.” Akkor azt mondták neki: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?” Ő azt felelte: „A pusztában kiáltó szava vagyok: \'Tegyétek egyenessé az Úr útját!\', amint Izajás próféta mondta.” A küldöttek a farizeusok közül voltak. Ezért kérdőre vonták: „Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?” János ezt felelte nekik: „Én vízzel keresztelek, de köztetek áll az, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jön, akinek a saruszíját megoldani sem vagyok méltó.” Ezek Betániában történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. (Jn 1,6-8.19-28)
János legyen mondjuk most Ferenc pápa, akit mindenki ismer egy kicsit, aki követi a híradásokat. Divat őt most „istenként” emlegetni. Pedig nem ő volt a világosság, csak tanúságot kell tennie a világosságról. A világosság az, akinek még Ferenc pápa sem méltó megoldani a saruszíját.
Ferenc pápa és mások, akik látványosan örömmel hirdetik a világosságot – hiába is pedofilozzák le a papokat mind egy szálig nem kevesen –, mondjuk a dévai Böjte Csaba, a budapesti nagyvárosi atléta Pál Feri atya, a Széchenyi-díjas Jelenits István, Székely János, Beer Miklós cigánypásztor püspökök vagy megannyi „sarki plébános”, hogy a Gulagról hazatért Olofsson Placidról már ne is beszéljünk, tehát ők mind egy-egy mozaik a Krisztus-puzzle-ban (talán ez ellen ők tiltakoznának a leghangosabban...), akikről, de ezt majd az utókor megállapítja, akár szintén szólhatna a fenti történet. De egy másik korba születtek, hogy nekünk is legyenek támpontjaink, fáklyáink, valódi fénye legyen a harmadik gyertyának. Örülni, örömben élni nem kötelező, de az irány adott, van merre fordulni és elindulni.
Létezik tehát az az életfelfogás ma is, ami 2700 éve Izajás prófétánál vagy 2000 éve Jánosnál. A közös öröm iránya pedig most nem, most sem más, mint Jézus Krisztus egyre közeledő eljövetele, amit a két lila gyertya után most a harmadik, rózsaszín még szembeötlőbben mutat. Nemcsak a szenvedők és a rosszak jelek a világ számára, hanem minden olyan is, aki ha nem is olyan hangosan, de örömben él.
Ferenc pápa adventi kalendáriumában az öröm ablaka mögött EZ olvasható. Az MNO adventi kalendáriuma segítségével pedig ITT töltekezhet, némi nyitással a profán karácsonyi előkészületekre – mindenképp örömmel ajánljuk!
