Január elseje mint a polgári év kezdőnapja a 16. században lett általános, előtte újév első napja a legtöbb országban és a népi gyakorlatban is december 25-e, karácsony napja volt. Ezért a karácsony és újév közötti népszokásokat is már újévi szokásoknak lehet tekinteni, amelyek kapcsolódnak a téli napfordulóhoz, december 21-hez – mondta el az mno.hu-nak Dr. Medgyesy S. Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának adjunktusa.
Ezen időszak legfontosabb népszokása a regölés, amit sok helyen december 26., Szent István vértanú és december 27., Szent János apostol-evangélista napjától egészen újévig járnak. A regölés az egyik legarchaikusabb, legősibb népszokásunk, amely magyar nyelvterületen két helyen maradt fenn: Nyugat-Dunántúlon (Vas, Zala, Sopron) és Székelyföldön, Udvarhelyszék vidékén. Tizenéves fiúk bundába, kucsmába öltözve csörgős bottal, köcsögdudával és zajkeltő eszközökkel kopognak be a lányos házakhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz, barátokhoz, és jókívánságokat énekelnek. Ezeknek a szövegeknek van egy beköszönő formulája, amit a csodafiú szarvasról szóló, majd a jövő évi termésre vonatkozó jókívánságok követnek és az ifjú szerelmespárokat is összeregölik. Ezekben az ütempáros, archaikus dallamon énekelt szövegekben benne vannak az ősi magyar, még a honfoglalás előtti hitvilágra utaló motívumok, mint a csodaszarvasnak a képe is, akinek ezer ágas-bogas agancsa között ezer misegyertya ég gyújtatlanul és oltatlanul. A reg szó – nyelvtörténészek, például Pais Dezső szerint – valószínűleg régen a táltosoknak lehetett mágikus varázsszava, amely a középkortól kezdve karácsony és újév közötti népszokáshoz kötve maradt fenn – emelte ki a művelődéstörténész.
Ahol keletkezik egy ékes nagy út,
amellett keletkezik egy halastó állás,
Haj regö rejtem, regö rejtem!
Azt is felfogá
az apró sásocska,
arra is rászokik
csodafiú szarvas,
Haj, regö rejtem, regö rejtem!
Noha kimennél,
uram, Szent István király,
Vadászni, madarászni,
de ha nem találnál
sem vadat, sem madarat,
hanem csak találnál
csodafiú szarvast,
Haj, regö rejtem, regö rejtem!
Ne siess, ne siess,
uram, Szent István király
az én halálomra,
én sem vagyok
vadlövő vadad,
hanem én is vagyok
az Atyaistentől
hozzád követ,
Haj, regö rejtem, regö rejtem!
Homlokomon vagyon
fölkelő fényes nap,
oldalamon vagyon
árdeli szép hold,
jobb vesémen vannak
az égi csillagok,
Haj, regö rejtem, regö rejtem!
Szarvam vagyon,
ezer vagyon,
szarvam hegyin vannak
százezer sövények,
gyulaszlag, gyulaszlag,
holtatlan alusznak.
Haj, regö rejtem, regö rejtem!
– Regölés Dozmat község (Vas) hagyománya szerint
Több népszokás is kapcsolódik a polgári új esztendő előestéjéhez, december 31-éhez, szilveszter napjához, ami a keresztény naptárban Szent Szilveszter pápa ünnepe. Főleg erdélyi szokás, de máshol is hagyomány volt, hogy a legények kimentek az utcára zajt csapni. Ostorral, kereplővel és mindenfajta zajkeltő eszközzel csattogtattak, ez a szokás a gonoszűző, bajelhárító motívumok közé tartozik. Szokás volt továbbá összejönni a templom előtt, ahol a harangozó az év utolsó óráiban, minden órában hosszan harangozott, miközben az asszonyok és a férfiak körbeállták a templomot és óévbúcsúztató énekeket énekeltek – ismertette Megyesi S. Norbert. Nagyon fontos szokás a Hajdúságban az a tepsikkel, ostorokkal hatalmast zajt keltő hagyomány, amely történeti emléket is őriz. A mondák szerint 1660-ban a törökök hadjárata idején a hajdúk vissza tudták verni az oszmánokat. A hagyomány úgy tartotta, hogy a mohamedánok az eget rengető zajtól menekültek el, és ennek emlékére a Hajdúságban még 50–60 évvel ezelőtt is nagy zajt csaptak az emberek szilveszter napján.
A köszöntőhagyományok közül kettőt emelt ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának adjunktusa: az egyik a bakterénekek szokása. Régen a bakter kiemelt foglalkozás volt a falusi és városi közösségek életében: vigyázott a településekre, lámpással végigment az utcákon és éjfélt kivéve, amit a halottak órájának tartottak, minden órában megénekelte, hány óra van és közben ügyelt az esetleges tűzesetekre is. A bakter a legtöbb helyen az új esztendő első óráiban sajátos szövegű köszöntőket énekelt vagy recitált. Ezekben arra kérte az Istent és az adott település védőszentjét, hogy mentse meg a közösséget és vagyonát – házait, szántóföldjeit, erdeit és állatállományát – a tűzvésztől, a járványoktól, és minden természeti csapástól.
A másik archaikus, a regöléssel rokon köszöntőhagyomány az urálás, vagy más néven a hejgetés, ami a moldvai csángó magyaroknál maradt fenn. Házról házra járnak, és minden jót kívánnak a családra, a házi gazdaságra, a gyümölcsökre, a veteményesre, gabonára és háziállatokra.
Újév ünnepének másik neve kiskarácsony, az egyházi kalendárium szerint Szűz Mária Istenanyasága és Jézus körülmetélése ünnepe, amelyet latinul Circumcisio néven ismerünk. Ezért hívták eleink az ezzel a latin elnevezéssel kezdődő éves naptárt csíziónak és emiatt mondták a művelt emberre, hogy „ismeri a csíziót” – emelte ki a művelődéstörténész.
Ehhez a jeles naphoz számos táplálkozási szokás is kapcsolódik: ilyenkor nem szokás baromfit enni, hogy nehogy elkaparja a szerencsét az egész új esztendőre. Helyette általában malacot, disznót fogyasztanak, mert az kitúrja a jövő esztendőre a család és a házi gazdaság számára a bőséget és a szerencsét. Magvas terményeket (lencsét, rizst, kölest) is esznek abban a hitben, hogy a sok apró mag pénzbőséget jelent a következő évre.
Újévkor szokás volt a kútnál mosakodni, hogy egész évben tiszták és frissek legyenek. Bálint Sándor gyűjtéséből tudjuk, hogy Deszken aki a leghamarabb felkelt, kiment a kúthoz és vizet hozott. Amikor beért a házba, megkérdezték tőle, hogy mit hozott, amire azt válaszolta, hogy erőt, egészséget, áldást, békességet, szerencsét. Régi ószentiváni hagyomány szerint vizet hoztak a kútról, és a kapun két kannával beöntötték, hogy ömöljön a pénz a házba az új esztendőben.
Újév napjához kapcsolódóan vannak férjjósló szokások is: a bukovinai székelyek úgy tartották, hogy újév reggelén amilyen nevezetű férfit látnak először a lányok, olyan nevű lesz a férjük. Jászdózsán a lányok tükröt tettek a párnájuk alá, és megálmodták jövendőbeli férjüket. Lónyán és az ország legnagyobb részén a hagyományos újévi étel a kocsonya volt. Az eladósorban lévő lányok a kocsonya elfogyasztása után kitettek az udvarra egy-egy csontot, és úgy tartották, hogy akinek a csontját elviszi a kutya, az még a most kezdődő esztendőben férjhez megy.
A néphiedelem szerint amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő. Ezért igyekeztek ezt a napot különösen szeretetben és békességben eltölteni. Sok helyütt ez az ünnep dologtiltó nap volt, nem lehetett még házimunkát sem végezni, mindent elő kellett készíteni még szilveszter napján. Úgy tartották, hogy amilyen időjárás újév napján lesz, olyan időjárásra kell számítani az új esztendőben. Ha nagyon hideg van, akkor rövid lesz a tél, ha enyhe idő van, akkor hosszú, ha piros az ég alja, akkor szeles.
Történeti szokás továbbá az úgynevezett strena, ami ajándékot jelent. A 13–15. században volt jellemző, hogy a királyi udvarba, később pedig a vármegyeközpontokba ajándékokat vittek a városi polgárok, a kézműves mesteremberek.
Az újévi jókívánságokat köszöntő népdalokkal a mai világban mi is elmondhatjuk szeretteinknek, és a malac mellé a citromhéjjal fűszerezett lencsefőzelék is ízletes eledel.
Kedves olvasóinknak Perenye község hagyománya szerint ezzel a köszöntővel kívánunk nagyon boldog új évet:
Kétezertizenöt reggelére, akik csak felvirradtunk,
Keresztények, az Istennek mindnyájan hálát adtunk,
És kérjük, hogy ez új évben szent áldását adja ránk,
Legyen irgalmas, kegyelmes mindenekben mihozzánk!
Adja az Ő szent áldását minden veteményünkre,
Szántóföldünk, gyümölcsfáink és szőlőhegyeinkre.
Tartsa meg a mi javunkra minden jószágainkat,
Őrizze meg a veszélytől kedves magyar hazánkat!
És ha talán ez év volna életünknek határa,
Halál által magához hív a végső számadásra,
Bocsássa meg bűneinket, vigye mennybe lelkünket,
Lelkeink társaságában adja üdvösségünket!
