Szent Miklós ünnepe: ma maguktól ébrednek a gyerekek

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg a karácsony előhírnökéről.

December hatodika az a reggel, amikor – a hétvégékhez hasonlóan – nem a felnőttek ébresztgetik a bölcsődébe, óvodába, iskolába menni nem akaró gyermekeket. A kis pizsamások már kora hajnalban ott ácsingóznak csipás szemekkel az ablakpárkányok alatt, ahová előző este a gondosan kifényesített csizmáikat bekészítették.

Ez a szép ajándékozós népszokás szerencsére még ma is él, bár sajnos a Mikulás-ünnep is egyre inkább elvilágiasodott, elüzletiesedett, elszakadt Szent Miklós alakjától. Mára már csak az ajándékvárás és az ismert üdítőital-márkának köszönhető kövér, nagy szakállú hangulatkép maradt. Sokan azt hiszik, hogy a Mikulás mai ábrázolása az említett italmárkának köszönhető, holott már az 1920-as évek előtti gyermekkönyvek lapjairól is visszaköszönnek hasonló rajzok és grafikák a legendás jótevőről.

Látványos flashmobbal hívta fel a figyelmet Szent Miklós napjának eredeti üzenetére tavaly a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). Az eseményről készült tudósítást és a videót itt nézheti meg.

Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte, s ő ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözései (303–311) idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, s tettei miatt már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután zarándokhellyé vált. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, tetemét tisztelői az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát építettek a tiszteletére, s ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron.

Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki Konstantinápolyban I. Justinianus császár. Csodatettei között tartják számon, hogy vihar idején megmentette egy vízbe esett tengerész életét, ezért ő az utazók, a kereskedők, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje. Amikor városát éhínség sújtotta és egy gonosz hentes három kisgyermeket megölt, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte bűnét és a fiúkat is feltámasztotta, ezért ő a gyermekek és a diákok védőszentje is.

A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt három erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják őket. Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, s oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak is. Védőszentje továbbá Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek és Magyarországon Kecskemét városának.

Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják őt, a legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst. Szent Miklós „ökumenikus” szent, amennyiben segített zsidókon is, amikor a keresztények igaztalanul vádolták őket.

A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz mint népszokás. (A Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakváltozata.) A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmás alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása. Német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű „kísérői” is vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegették a rossz gyermekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában pedig a nálunk is ismert krampuszok. Az ajándékozás szokása hazánkban a városi értelmiség révén terjedt el valószínűleg német-osztrák hatásra, falura ez csak a múlt században jutott el, jóllehet a magyar parasztságnál korábban is voltak Miklós-napi alakoskodások.

A püspök legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, hol meg Télapó, Karácsony apó. Az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas alak torzult változata.

A Mikulás a Miklós név szlovák (Mikuláš) változata, az 1870-es évek végén kezdték használni Magyarországon. Elterjedt nézet, hogy a magyar „Télapó” szó mesterségesen keletkezett az 1950-es évek idején, amikor is a kommunizmus vallásellenessége által vezérelve akarták kiirtani a Mikulás elnevezést, helyette az orosz kultúrkör Fagyapó tükörfordítását, a Télapót használva.

A Télapó szó és az elnevezés azonban az MTA Nyelvtudományi Intézetének gyűjtése szerint már létezett jóval korábban is. A „Tél apó” kifejezést így, különírva Arany János már 1850-ben ismerte, és Téli vers című költeményében le is írta, Mikszáth Kálmán többször használta műveiben, 1893-ban még különírva, de Gyulai Pál művében is előfordul – tudhatjuk meg a Wikipédia bejegyzéséből.

Nevezzük akár Mikulásnak, akár Télapónak, reméljük, hogy ma reggel minden kikészített kis csizmába hozott valami apróságot a jótevő!