Gyakran csap le a Gazdasági Versenyhivatal a termékeiknek bizonyítatlan gyógyhatást tulajdonító, azokat megtévesztő módon reklámozó cégekre. Idén már két komolyabb bírságot is kiszabott a hivatal: egy 30 millió forintosat a csökkentett deutériumtartalmú Preventa vizek, majd egy 25 milliósat a Culevit speciális gyógyászati célra szánt tápszereinek hirdetése miatt. Tavaly egyebek közt gyógygombakivonatot tartalmazó termékek tisztességtelen reklámjai miatt róttak ki 21 millió forintos bírságot, s büntettek sok egyéb termék miatt is.
A könyvekkel szemben viszont tehetetlen a hatóság: hiába zengenek ódákat valós hatással nem rendelkező csodaszerekről és eszközökről, szerzőik, kiadóik nem vonhatók felelősségre. Ahhoz ugyanis, hogy a versenyhivatal léphessen, az szükségeltetik, hogy a kiadvány valamilyen reklámeszköz legyen. Azaz kötetbe pusztán amiatt belekötni nem lehet, hogy – maradva az előbbi példánál – egekbe magasztalja a „gyógygombát”. Még akkor sem, ha az elmúlt években több ilyen terméket forgalmazó céget is büntettek azért, mert igazolatlan gyógyhatást tulajdonított portékájának.
Az elmúlt években csupán egyetlen könyv miatt tudott fellépni a hatóság: ez a Csontkovácsolástól az energiaspirálig című kiadvány, amely direkt módon volt kapcsolható az Energiaspirál névre keresztelt termékhez, reklámjához, értékesítéséhez. Ez esetben az összefüggés egyértelmű volt, a könyvben leírt gyógyhatások pedig tudományos eredményekkel nem voltak alátámaszthatók. Ha ilyen kapcsolat nem áll fenn, nincs esély a szankcióra. Ezért lehetnek tele a könyvesboltok amúgy létező, ám nem nevesített csodaszereket népszerűsítő könyvekkel.
Probléma nem csak azokkal a kiadványokkal lehet, amelyek eleve azzal a szándékkal íródtak, hogy burkoltan, de olyan termékeket és kezeléseket reklámozzanak, amelyeket direkt reklámmal nem lehetne propagálni. Ahhoz ugyanis nem kell messzire menni, hogy valaki olyan kötetre bukkanjon a könyvesboltban, amelynek tanácsait fenntartásokkal kellene kezelnie. Ilyen Maria Treben Egészség Isten patikájából című műve is, amelyben sok közkeletű és valóban hasznos tanács olvasható, etnobotanikai kutatási forrásnak is kiváló, de ha valaki rossz oldalon nyitja ki, és vakon követi iránymutatását, annak könnyen az egészsége láthatja kárát.
A könyv hibáit szakmai körökben gyakran emlegetik, mi is kikértük Csupor Dezső farmakognózia- és fitoterápia-szakgyógyszerész véleményét. A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerész-tudományi Karának adjunktusa elmondta, hogy ezt a könyvet már a maga idejében is fenntartásokkal kellett volna kezelni. Magyarországon 1990-ben jelent meg először, de a könyvesboltok ma is árulják, két éve adták ki utoljára. Több kiadó foglalkozott vele, és ugyan a példányszámra vonatkozó hiteles adatokat nem állnak rendelkezésre, aligha tévednek azok a szakemberek, akik szerint ez itthon a legismertebb, legnagyobb példányszámban eladott gyógynövényes könyv.
A hetvenes években készült kiadványnak vitathatatlan erénye, hogy hazánkban felkeltette az érdeklődést a gyógynövények iránt. Viszont megbújnak benne komoly hibák is. Az egyik legsúlyosabb, hogy gyomorfekély ellen ajánlja a fekete nadálytő teáját. Csupor Dezső kiemeli, hogy ennek a gyógynövénynek a belsőleges fogyasztása szigorúan tilos, ma már ugyanis ismert, hogy olyan vegyületek – pirrolizidin-alkaloidok – is vannak benne, amelyek hosszú távon még kis koncentrációban fogyasztva is májkárosítók, rákkeltők lehetnek.
A gyógynövények felhasználására vonatkozó információk sok egyéb népszerű kötetben is hibádznak. Tipikusan ilyenek azok, amelyek alapvetően termesztéssel foglalkoznak, és csak mellékesen a gyógyhatással. Ezekben sokszor keveredik a népies felhasználás a már valóban bizonyított, elfogadott eljárással. Más kötetekben olyan információk szerepelnek, amelyek ma már csak történelmi érdekességként lennének említhetők, mert már rég megcáfolták őket, ám a könyvekben nem jelzik ezt. Az egyik legsúlyosabb hiba a kiadványokban az, amikor súlyos, krónikus betegségekre, daganatokra ajánlanak gyógynövényeket. Ezzel a probléma az, hogy ha egy amúgy kezelhető rákos beteg teákkal bíbelődik, könnyen meglehet, hogy túl későn jut el orvoshoz.
Birinyi Péter szakgyógyszerész arra is fölhívja a figyelmet, hogy ma már tudjuk, számos gyógynövény rejthet komoly mellékhatásokat is. Például a hashajtóként sokak által használt szennalevelet várandós kismama nem kaphatja, mert olyan hasi vérbőséget okoz, amely miatt spontán vetélés alakulhat ki. Jól látszik tehát, hogy a gyógynövények használata bizony rejthet veszélyeket. Az viszont más kérdés, mennyire várható el a könyvkiadóktól, hogy ilyen információkkal frissítsék azokat a kiadványokat, amelyeket az emberek tájékoztatása végett sok éven keresztül dobnak a piacra.
Azontúl, hogy a versenyhivatal keze meg van kötve, úgy tűnik, a jogi eszközökkel sem lehet mit kezdeni azzal, ha egy kiadvány olyan tanácsot tartalmaz, amely „pusztán” az egészségre ártalmas. Könyvet betiltani ugyanis nem lehet, erre egyedül szerzői jogi okokból van lehetőség, tartalmiakból nem. Mint Tálas K. József ügyvédtől megtudjuk, jó példa erre a Mein Kampf, amelyet pusztán azért nem lehetett kiadni, mert a szerzői jogokkal rendelkező Bajor Szabadállam nem engedélyezte. A szellemi tulajdonnal kapcsolatos ügyekben nagy tapasztalattal rendelkező jogász szerint az egészségre veszélyt jelentő tanácsokat tartalmazó kiadványok ellen egyedül büntetőjogi eszközökkel lehet fellépni, de azok hatásossága is kérdéses.
Ezt erősíti meg az MNO-nak Németh Zoltán László gazdasági büntetőjogi szakjogász is. Mint mondja, büntetőjogilag csak foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésről beszélhetünk, ennek viszont feltétele az, hogy konkrét szakember közvetlen veszélynek tegyen ki egy érintettet. Például ha valaki gyilkos galócát szed, bevizsgáltatja, de a gombaszakértő hibázik, és tragédia történik, akkor azért a szakember felelősséggel tartozik. Ha viszont laikus téved egy könyv rossz fényképe vagy rossz leírása miatt, abból pedig baja származik, akkor ez az eset nem vet fel büntetőjogi kérdéseket. Ilyenkor ugyanis maga döntött úgy, hogy az adott kiadványból tájékozódik. A büntetőjogász szerint ilyen esetben egyedül polgári jogi szempontból lehetne feszegetni a kártérítés kérdését, de annak sikere erősen kérdéses. Azt ugyanis aligha lehet bebizonyítani, hogy az évek során már számos könyvben és internetes oldalon megjelent információ egyetlen konkrét kiadványból jutott el a betegig.
