Kutyagumi-DNS buktathatja le a hanyag gazdikat

Egy londoni kerület az utcán hagyott végtermék alapos vizsgálata útján vonná felelősségre az ebtulajdonosokat.

MD
2015. 04. 29. 6:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy észak-londoni kerület, Barking and Dagenham meglebegtette, hogy a jövőben DNS-vizsgálat segítségével keresnék meg azokat a gondatlan állattulajdonosokat, akik az utcán „felejtik” a kutyagumit. A tervek szerint DNS-mintát vennének a kutyáktól, amiket aztán egy laboratóriumi elemzés után adatbázisba rendeznének, amelyet a PooPrints UK készít. A kakilenyomat alapján 99,9 százalékos pontossággal meg lehet találni a hanyag állattartókat, akikre – a kerület szigorú szabályai értelmében – 80 fontos (33 ezer forintos) bírság is kiszabható lenne.

A PooPrints mögött álló cég ügyvezető igazgatója elmondta a The Telegraphnak, hogy egy ilyen rendszer már működik az Egyesült Államokban, és ott az utcán heverő kutyagumik száma 90 százalékkal csökkent ennek hatására.

Darren Rodwell városi tanácsos pedig úgy fogalmazott, hogy ők az első önkormányzat az országban, akik igazán komolyan veszik ezt az ügyet. „Barking and Dagenham állattartóinak nagy része felelősen áll a kérdéshez, de az önző kevesek azt gondolják, rendben van, ha nem szedik össze a háziállat piszkát” – közölte Rodwell.

A városháza évi 2,3 millió fontot (majdnem egymilliárd forint) költ az ürülék feltakarítására és olyan kutyafelügyelők foglalkoztatására, akik a kutyákkal és a kutyatartással kapcsolatos ügyekkel foglalkoznak.

Az önkormányzat – reményei szerint – első körben egy törvényszéki kutyaürülék-ellenőrző rendszert hozna létre, és annak sikere esetén terjesztenék ki az eljárást a teljes kerületre 2016 szeptemberéig. Jelenleg azon dolgoznak, hogy miként lehet összehangolni ezt a rendszert a 2016 áprilisáig elvégzendő kötelező kutyacsipeltetéssel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.