Bolognában bukkantunk Mátyás királyra

A világ első egyetemével büszkélkedő olasz városba olcsóbban eljuthatunk, mint ha Budapestről vonatoznánk Debrecenbe.

Bononia. Így nevezték az ókori rómaiak az először etruszkok és észak-itáliai kelták lakta Bologna városát, ahol a kora középkor elején, a fáma szerint 1088-ban a világ első egyetemét is alapították. A település pedig azóta is hű ehhez a hagyományhoz, valóban egy pezsgő egyetemváros, ahol se szeri, se száma az ott tanulóktól hemzsegő kis kávézóknak.

A városnézéssel kapcsolatban érdemes arra figyelni, hogy a hét első felében, általában hétfőtől csütörtökig a múzeumok, egyes látogatóhelyek igen hamar, délután fél négy, négy óra felé bezárnak, így ha ebben az időpontban tudunk a városba látogatni, érdemes azokkal kezdeni a napot. És Bolognával is az a helyzet, mint szinte valamennyi környező északolasz várossal: olyan sok a látnivaló, a híres, történelmi jelentőségű személyhez köthető hely, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. A híres egyetemre többek között olyan nebulók jártak, mint Dante, Boccaccio vagy épp Petrarca. Főterén, a Piazza Maggiorén áll a világ ötödik legnagyobb temploma, a Szent Petronius-székesegyház, amelyet a helyi közösség pénzéből, nem püspöki finanszírozásból 1390-ben kezdtek el építeni, ám hivatalosan máig nem fejezték be. A névadó egyben a város korai szentje, a késő római időkben született Petronius egy tehetős római családban született s vált keresztény pappá. Sírja nem messze, a csak héttemplomként emlegetett templom–kolostor komplexumban található. Ez utóbbit még ő kezdte el építeni az V. század első felében. A bámulatos, belső kertekkel tarkított épületkomplexumot egy Ízisz-szentélyből alakították át, s századok alatt nyerte el mai formáját.

Ugyancsak a városban temették el az 1221-ben elhunyt Szent Domonkos rendalapítót is. A város híres szülöttje Ugo Boncompagni, ismertebb nevén XIII. Gergely pápa, a naptár megreformálója. Az 1585-ben elhunyt egyházi vezető szobra a főtéren, a hétszáz éves városháza, a ma is ezt a funkciót betöltő Palazzo Comunale barokk főkapuja fölött áll.

A sok látnivaló közül érdemes felkeresni a két híres ferde tornyot, amelyek elengedhetetlen jelképei Bolognának. Az egyiket 1109-ben Asinelli kezdte el építeni, és róla is nevezték el, 97,6 méter magas, és 1,23 méternyit kidől. A másikat egy évvel később építették, s szintén építésze után Garisendának hívják. A 49,6 méter magas toronynak látványos, 3,04 méteres dőlése van. Ha kicsit túrázni akarunk, megmászhatjuk a Guardia-dombot, ahol a jelentős szintkülönbséget lépcsőn megmászva elérjük azt a templomot, amely a Szent Lukács által festett Madonnáról kapta a nevét.

S hogy egy picit haza is beszéljünk, bizony, a humanizmus és a reneszánsz nagy fanatikusába, a legendás Hunyadi Mátyásba is bele lehet botlani Bolognában. Az 1490-ben, mindössze 47 évesen elhunyt magyar király arcképét őrzi ugyanis a város középkori múzeuma. Sok híres, a városhoz kötődő személy között a legtöbbek által ismert oldalsó profilban láthatjuk a magyar uralkodót a „Mátyás, a magyarok királya” latin nyelvű körirattal. Aki pedig újabb magyarok után kutakodna, útnak indulhat Padova felé, és megkeresheti Janus Pannoniust is.

Most egy igen fontos dologról írnék, a Bolognába utazás költségeiről. Mert bizony ez tartogat némi meglepetést, főleg, ha összehasonlítjuk az árakat. Nos, a WizzAirnél akár már 6000 forintért lehet venni egy oda-vissza repülőjegyet a városba. Igaz, ezért csak egy kézipoggyászt vihetünk magunkkal, és tudni kell, ha az ember csomagot akar feladni, akkor természetesen az ár simán meg is duplázódhat. Mégis, ha teszünk egy összehasonlítást, azt látjuk, hogy a MÁV-nál például jelenleg 9210 forintot kérnek el egy teljes árú Budapest– Debrecen IC-jegyért oda-vissza. Ha ezt nézzük, igencsak megéri, és főleg úgy, hogy nem is kell hónapokkal előre lefoglalni, már akár harmincnapos elővételben akadnak ilyen ajánlatok. Ami pedig a szállást illeti, fejenként 25-30 euróért is vannak lehetőségeink, érdemes az interneten böngészni érte.

Ha pedig leszálltunk Bolognában, a tömegközlekedés, még ha nem is olyan jó, mint mondjuk Magyarországon (ezt az összehasonlítást több olasztól is hallottam már a BKV irányába tett pozitív példaképpen), ugyancsak elfogadható árakon üzemel, buszjegyet 1,3 euróért vehetünk magunknak, ráadásul át is lehet szállni vele, mert 75 percig érvényes. A reptéri járat természetesen drágább, ott egy útért 6 eurót kérnek.

A belvárosban sétálva egyből szembetűnik, hogy az észak-olasz, román és reneszánsz építészeti remekekkel tarkított település késő délutántól kezd el igazán pezsegni. A munka végeztével megtelnek a kis kávézók, éttermek. Forró kávét szinte mindenhol vehetünk, s alig kerül többe egy eurónál. Az íze pedig a legeldugottabb helyen is fenséges. És ez nem vicc. Összehasonlíthatatlan, s kevés olyan hely van, ahol jobb kávékat találhatunk, mint Itália. Emellett nem egy olyan kávézó akad a kora esti órákban, ahol mintegy másfél euróért a forró ital mellé rágcsálnivaló gyanánt mindenféle kis szendvicseket, apró pizzaszeleteket is falatozhatunk.

Ha valaki egy jó tésztát szeretne fogyasztani, nagyon ajánlom többek között például a belvárosi Osteria dell’Orsa kisvendéglőt. Öt-hat euróért olyan pastát varázsolnak elénk, amelyet Magyarországon nemigen kapunk, s kellemesen teletömhetjük vele a hasunkat. A kiszolgálás – amúgy gyakorlatilag mindenhol – nagyon szívélyes, a pincérek pedig igen felderülnek, amikor akár csak pár olasz szót, kifejezést is belecsempész az ember a mondandójába. Persze ez felbátoríthatja a helyieket, hogy „rendesen”, a szavakat darálva kezdjenek beszélni hozzánk, miközben mi már rég elvesztettük a fonalat Ekkor érdemes előzékenyen jelezni, hogy „tutto qua”, azaz ennyi, ennyit tudtunk olaszul, és lehet jót kacagni.

Az éttermekkel, kávézókkal kapcsolatban érdemes megjegyezni: azok sincsenek hátrányban, akik netán kutyával tennének látogatást a városban. A helyek többségébe ugyanis minden gond nélkül be lehet vinni a házi kedvenceket is magunkkal, s míg mi eszünk-iszunk, ők a lábunknál, az asztal alatt pihenhetik ki a hosszú sétákat. Ami az italárakat illeti, nos, egy korsó sört 4 euró alatt nemigen kapunk, egy pohár borért pedig valamivel kevesebb mint 2 eurót kérnek el az éttermekben, kocsmákban. Egyik kedvenc történetem a bolognai raguról szól, s nem tudom, mennyi az igazság benne, de nekem azt mondták, ne nagyon mondjuk azt a helyieknek, hogy bolognait akarunk enni, mert nem aratunk vele nagy sikert. Inkább raguként kérjük, és pontosan azt kapjuk, amire amúgy is vágyunk, egy jó adag bolognait mennyei tésztával.