Nem a gyerek hisztis, hanem a szülő

A tekintélyelv később visszaüt, a kicsi előbb-utóbb lázadni kezd. Olykor pedig hagyni kell őket unatkozni.

Minden második szülő legszívesebben a pozitív, megerősítő módszer szerint nevelne – derült ki egy négy évvel ezelőtti, tizenkétezer embert megkérdező magyarországi felmérésből. A szándék tehát megvan, a segítség már kevésbé, a legtöbb anya jó esetben a gyerek körüli gyakorlati dolgokban (pelenkázás, szoptatás, ebédfőzés) számíthat a kezdeteknél fogódzókra, a lelki szempontokat tekintve magára marad. A nagymamák elfoglaltak, vagy ha van is idejük besegíteni, más elvek szerint nevelnék az unokát, mint a szülők. Ez a generációs értéksúrlódás ugyan normális, de sokszor komoly bizonytalanságot okozhat.

A védőnők is nagyon leterheltek – a házi gyermekorvosokról már nem is beszélve –, a csekély anyagi megbecsülés miatt eleve kevesen választják a pályát. A hivatásuk mellett kitartók pedig – teljesen érthetően – azokra a családokra igyekeznek fókuszálni, ahol nagy a probléma, így nem marad idő a kisebb gondokkal, de sok kérdéssel megbirkózni akarókra. Hogy mekkora igény van a segítségre, jól mutatja, hogy van olyan szülők számára indított blog, amely havonta 500 ezres olvasótáborral és 236 ezer Facebook-követővel büszkélkedhet.

A gyermeknevelés holdra szállásának számított Benjamin Spock 1946-ban publikált, hódító körútjára Magyarországon a nyolcvanas években induló, Csecsemő- és gyermekgondozás című monográfiája, ami egyben minden idők egyik legnagyobb könyvsikere. A műből 1998-ig ötvenmillió példány kelt el.

Spock elvei forradalminak számítottak, ő kezdte felhívni a szülők figyelmét arra, hogy egészen kicsi kortól kezdve figyeljenek a gyerek igényeire, vegyék többször ölbe a piciket. Szemléletmódja olyannyira elterjedt, hogy talán nem túlzás azt állítani, az Y-generáció gyakorlatilag ezen elvek alapján nevelkedett. Később a tudomány is egyre többet tudott meg a témáról, a szülők is mind nyitottabbakká váltak arra, hogy elszakadjanak a hagyományos tekintélyelvű módszerektől, és más technikák szerint járjanak el.

– Míg a tekintélyelvű nevelés eszköztárába sorolható a büntetés, a félelemkeltés és sajnos gyakran a törvény tiltotta testi fenyítés, addig a pozitív módszer a megerősítésen, a dicséreten, a példamutatáson alapul, és az apróságok egészséges pszichés fejlődését mint elsődleges szempontot helyezi a középpontba – mondta lapunknak Vida Ágnes pszichológus, Magyarország egyik legismertebb, babalélektannal foglalkozó szakértője. A módszer lényege, hogy a gyerek ne azért teljesítse a kérést, mert fél vagy szorong, hanem azért, mert jó kapcsolatban van a szüleivel, mert bízik bennük, mert tudja, hogy rájuk hallgatni érdemes.

Vida Ágnes úgy véli, a tekintélyelv később visszaüt, a gyerek előbb-utóbb lázadni kezd. Példaként említi a fára mászást, amitől szerinte nem tiltani kell az apróságokat, hiszen akkor csak még hamarabb indulnak el meghódítani a magasságokat, hogy aztán kellő képességek híján megsérüljenek. Míg ha megtanítjuk megfelelően fára mászni, akkor a bajtól megóvhatjuk őket.

Az esetek többségében a nevelés pozitív mivolta csak apróságokon áll vagy bukik. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű lenne bevetni e praktikákat, hiszen a szülőknek a saját, gyerekkorukban látott mintáikat, beidegződéseiket kell leküzdeniük. A módszer tehát nagy fokú tudatosságot igényel, amire nem mindig van energia, de ez nem is baj. A virgonckodó gyerekekre mindenesetre nem feltétlenül érdemes katonás fegyelmet erőltetni, az óvodából, iskolából, szakkörről, edzésről hazafelé viháncolókat például egy „ha gyorsan végzünk, még lesz időtök egyet játszóterezni” mondattal érdemes leszerelni.

A kicsiknél sokszor segítenek a mesék. A szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy az esti alvás előtt a gyerekek ötletrepertoárt sorakoztatnak fel az időhúzásra. „Kérhetek még egy puszit?” „Sötét van, húzd feljebb a redőnyt!” „Most világos, húzd vissza!” „Szomjas vagyok, ihatok?” „Szeretnék mosdóba menni.” „Kaphatok még vizet?”

Az ilyen esetekben érdemes utánajárni, vajon a gyermek azért húzza-e az időt, mert fél a sötétben, vagy mert vágyik még a társaságunkra, vagy épp nem tudta még lezárni a napját. Sokat segíthetünk a lezárásban, ha elmeséltetjük vele, mi minden történt vele aznap. A mesével a sötétben félés is remekül kezelhető.

Vida Ágnes szerint egyébként nem a szülőkkel van a probléma, hanem a bizonytalansággal. Bár az ötven évvel ezelőttihez képest most jobb az életszínvonal, mégsem mernek nemhogy többet, de még annyi gyermeket sem vállalni a fiatalok, mint akkor. A mozgalmas mindennapok őrlésében hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mi fontos. Ez a folyamat főleg akkor pörög fel, amikor az anya visszamegy dolgozni, a gyermek meg bekerül a bölcsődébe, óvodába, és rohanássá válik az élet.

Bár a szülők többsége azt vallja, a család a legfontosabb, ennek ellenére ideje jó részét mégsem a családjára, hanem a ház körüli teendőkre, a munkában való előrejutásra szánja; ha otthon van, akkor is ezeken idegeskedik. Meg kell tanulni a problémák és a munka kizárását otthonról – hangsúlyozta a pszichológus. Sokszor marcangolja a szülők lelkiismeretét, hogy nem töltenek elég minőségi időt gyerekeikkel. Nemhiába népszerűek a kismamáknak szóló, már említett blogok, ahol nemcsak a gyakorlati feladatokban kérhető segítség, hanem a nevelés és szülőség lelki szempontjait tekintve is.

A másik véglet a folyton gyereke körül pörgő, úgynevezett helikopterszülő. Vida Ágnes nekik azt üzeni, nem érdemes túlaggódniuk a szülőséget, a gyerekek némi terelgetés mellett egyedül is felnőnek. Tapasztalatai szerint sok nő hatalmas energiákat fektet az anyaságba, túljátszva a szerepét. Ennek oka szerinte elsősorban a késői gyerekvállalás, a „na most félreteszek mindent, most megmutatom, nagyon anyuka leszek pár évig” gondolkodás. A nők sokat készülnek a szerepre, ami egy idő után teherré válik nemcsak az anya, hanem a gyerek számára is. Olykor hagyni kell a kicsit unatkozni, mert akkor megtanulja, mivel foglalja el magát, rájön, mit szeret csinálni.