Jövőt a Balatonnak!

Az örökség ápolása és a minőségi munka – csak ezek tarthatják meg értékeinket hosszú távon.

Nem egészen 2 köbkilométer, nem egészen 600 négyzetkilométer, nem egészen 80 kilométer, nem egészen 3,5 méter, nem egészen 200 kilométer, nem egészen 20 ezer év.

Pelso, Blato, Plattensee-mocsár. Sekély tó. Magyar tenger. Az emberek számára a rajta élő hajósokat, rákászokat, halászokat kivéve inkább akadály volt. Fürödni csak a marhák mentek bele. Mennyi jó termőföld! A Festeticsek tervet készíttettek a kiszárítására. Aztán a reformkorban az urak és hölgyeik rákaptak a fürdőzésre. Jobb üzletnek látszott a partját felparcellázni, vasutat építeni. Hogy olcsóbb legyen az építkezés, lecsapoltak egy-két köbkilométer vizet. Hja, a fejlődés! Azt az ingatlanfejlesztők hozták.

Utak és villák épültek, vasút, kis szállodák. Egyelőre maradtak a parti nádasok, és a lecsapolt berekben tenyésző füzesek felett a dombokon a tavat övező szőlők, köztük csinosabb úri és egyszerűbb parasztpincékkel.

A szocializmusban a nép birtokba vette tengerét. Üdülők épültek a partján, a lebetonozott, lépcsőkkel ellátott strandok összeértek. A nyár egy-két napsütéses hónapjában törülközőnyi hely sem volt szabad. Napolajszivárvány borította a víz felszínét. A tervgazdaságban nem volt szükség ingatlanfejlesztőkre. A nádas amúgy is csak szükséges rossz volt. Szúnyogok fészke. Betonmedencében ringott a víz, de a szőlő a romos főúri és a bedőlő parasztpincékkel egyelőre sorlott a part menti dombokon. A szőlőből nem készült jó bor, de ez nem is volt fontos.

A legújabb kor újabb fejlődést hozott a tóra. Építési nagyvállalkozók uniós pénzekből hatalmas borászatokat építettek a partján, majd a kamatok csökkenésével, a betétekből menekülő tőke nyomán felvirágzó ingatlanpiac újra meghozta a fejlesztők idejét. Új jachtkikötők épülnek a még megmaradt makacs nádasok helyén. Egész városrészek, megint betonból, farostlemezből, hungarocellből, üvegből. Közvetlenül a vízparton. A várostól, közönségtől, néptől kerítéssel elzárt parkokban. Minél közelebb a vízhez, annál drágábban. Sok szőlő is a fejlődés áldozata lett a környező dombokon. A Balaton-üzlet magasabb fokozatba kapcsolt. Visszafordíthatatlannak látszik a klímaváltozás. A tónak, ahogyan ma ismerjük, talán már csak évtizedei vannak. Talán nem egészen ötven éve.

Ám elméletben van egy másik forgatókönyv is. Mintákért nem is kell messzire menni. A Garda-, a Boden- és a Genfi-tó. Vagy akár a Fertő tó – hogy ne csak más adottságú, mélyebb vizekkel példálózzunk. Vagy Les Sables d’Olonnes, ha már tengert akarunk. Értéket teremteni nem csak betonból, környezettudatosan is lehet. Fenntarthatóan. Kíméletes mezőgazdasággal. Hosszú távon előretekintve. Az ingatlanfejlesztést ezek szolgálatába állítva.

A helyi értékekre építve. A víztükör. A napsütés. A szél: a parti, a déli és a többi. A környező táj: Csopak lankás szőlőtermő dombjai, Paloznak plébániatemploma a dombon, ahol Szent István az első szőlő-adománylevél tanúsága szerint szőlőt és vinitorcsaládot adományozott a Veszprém-völgyi apácamonostornak. Tihany a belső tavakkal és a tavat uraló ezeresztendős apátsággal, rendezett, szépen művelt szőlőivel. A Nivegy-völgy, a vulkáni kúpok és csonka kúpok sora. Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Szigliget. Városok: a reformkori Füred, a barokk Keszthely, a polgári Siófok. Rendezett, virágos falvak szőlőbe futó házsorai. A tájban élő molnár- és partifecskék, sirályok, a vörösbegy, a feketerigó, a cinke, a veréb és a seregély. Vízi madarak: kacsák, vízi tyúkok. A sas, a sólyom és a vércse. Talán néhány hattyú is. A vízben élő halak: süllő, ponty, harcsa, garda, keszeg. Meg a migránsok: a busa, az angolna, a naphal. A Bakony erdei is. Vadakkal és szelídekkel. Emberek, akik nemcsak nyaralnak, horgásznak, sportolnak errefelé, hanem családjukkal itt élnek és dolgoznak, megélnek a tó partján. Olyanok, akik hosszú távra terveznek, és hajlandók a közös ügyekért is tenni, áldozatot hozni. Akik évtizedek munkáját nem sajnálva telepítenek újra szőlőt és gyümölcsöst, szűrnek igényes borokat, építenek jó gasztronómiát, működtetnek előremutató vállalkozásokat. Vitorlás- és e-bicikli-kölcsönzőt, szobakiadást, panziókat.

Új vagy máshol már bevált ötletekkel.

A klímaváltozásra választ adó vízgazdálkodással.

A néhány hetes fürdőszezonon túlnyúló vízióval. Vitorlázással, hajózással. Áprilistól októberig. Hogy sokkal többen éljék át a motor nélkül meginduló, a szélbe beledőlő csöndes élményt. A parti tájat a legelőnyösebb helyről szemlélve. Kerékpárral a megépült és a még megépítendő bicikliutakon. Barátokkal vagy családdal. A tájból szemlélve a tó tükrét. E-kerékpárokkal, hogy az idősebbek is bátrabban nekivágjanak az emelkedőknek.

A helyi alapanyagokra épülő gasztronómiával, a nagyszerű balatoni borokkal. Olyan szőlőbirtokokkal, farmokkal, gazdaságokkal a Bakonyban és a somogyi parton, amelyeket felkereshetnek a túrázók, és a helyszínen szerezhetnek be tej- és hústerméket, friss zöldségeket. Hogy a felnőttek láthassák, miből lesz a bor az áruházak polcain. Hogy a gyerekek igazi, élő háziállatokat láthassanak. Hogy tudják, miről mintázták a rajzfilmeket.

Erdei sétákkal. Hogy megpillanthassanak madarakat, vadakat a beszűrődő napfényben. Történelmi sétákkal. A várromoknál. Hogy beszívhassák a múlt levegőjét. Hogy lássák, hol éltek a páncélos vitézek, a törökverők. Templomromoknál és élő templomoknál.

Fesztiválokkal. Nem csak olyanokkal, ahol helyben fogyasztásra, berúgásra ösztönzik a közönséget. Olyanokkal is, amelyek egy-egy színvonalas központi kulturális esemény köré csillagtúraszerűen szerveznek sétákat, pince- és múzeumlátogatásokat, bor- és sajtkóstolókat, a lehető legtöbbet mutatva a helyből, a tájból, a faluból és népéből.

Kicsit messzebb. Világhírű látványosságoknál. A Herendi Porcelánmanufaktúránál. A veszprémi várnál, a királynék városában, a Festetics-kastélyban, a hercegek otthonában. Az állatkertben, a kilátótoronynál.

Hálózatba, közös idegenforgalmi kínálatba szerveződve. Nem úgy, mint az egyszeri szállodás, aki rázárja az ajtót a vendégre, hogy csak a falakon belül költhesse el a pénzét.

Hanem a vendéget tenyéren hordozva, hogy minőségi szállásáról minőségi éttermekbe, minőségi borászatokba, minőségi szolgáltatókhoz juthasson el. Hogy elcsodálkozhasson a minőség sokféleségén, és azzal az érzéssel menjen haza az itt töltött napok után, hogy vissza kell térnie, mert a lehetőségek töredékét sem tudta kihasználni. Olyan hálózatot kell szervezni, hogy a látogatók az autójukat a szállásukon hagyhassák, és gyalog, kerékpáron vagy célirányos helyi közlekedéssel – hajóval, kisbusszal, buszvonattal – eljuthassanak minden állomásra. Olyan tájékoztatást kell nyújtani, amely tartalmazza az elérhető, jól megválogatott attrakciókat. Kiadványokat, honlapokat, appokat, amelyekbe rangot jelent bekerülni. Vannak első fecskék: a Gasztrotérkép, a Törzsasztal, a Balatoni Kör. Van, amelyik már meg is szűnt. Lehet, hogy korán érkeztek. Lehet, hogy nem volt meg körülöttük a hálózat.

A legjobb esély a fennmaradásra akkor van, ha a kezdeményezések együttese eléri a közvéleményt, a piacot megérintő kritikus tömeget. Az állami és az uniós támogatásoknak abban lehet szerepük, hogy a közös jövőképbe illeszkedő, jól előkészített vállalkozások és akciók rövid felfutó időintervallumon belül meg tudjanak indulni. Nincs közös jövőkép. A támogatások milliárdjainak elköltésébe ma nem vonják be az ittenieket. A környező vállalkozások szövetébe nem illeszkedő monstrumok öncélúak. Rajtuk keresztül hívható le adott idő alatt egyszerűbben, gyorsabban a legtöbb támogatás. A túltámogatott, a táj, a helyi gazdaság szövetébe nem illeszkedő beruházások ott maradnak tájsebként, a piacon maguknak évek munkájával helyet kidolgozókat zavaró körülményként. Pozitív gazdasági hatásuk elmúlik, már a zárókő elhelyezése utáni napon.

Közös marketinget kell építeni, félretéve a több évtizedes idegenforgalmi kiadványok sablonjait. Akciókat, amelyek messzire viszik a hely hírét és képeit. Amelyek kapcsán együtt emlegetik olyan helyekkel, tavakkal, amelyekre szeretnénk hasonlítani. Vannak események, amelyek hagyományosak, országos hírűek. A Kékszalag, Fa Nándor egyszemélyes Balaton-kerülő versenye, az átúszás, vagy miért is ne: a Balaton-átcsúszás! Flashekre, egy-egy estére elegendő híranyagra futja belőlük. Lehet ezekből a média számára értékesebb, rendszeresebben jelentkező, nemzetközi érdeklődésre számot tartó eseményeket formálni?

Van minta: kis halászfalu volt az Atlanti-óceán partján Olonna. Esős falu, amelynek kikötőjéből naponta futottak ki a halászhajók, hogy rákokkal, tengeri halakkal térjenek vissza, amelyeket azonnal elszállítottak Párizsba, hogy már hajnalban licitálhassanak rájuk a világváros kereskedői és vendéglősei.

Harminc éve sincs, hogy a városból először indult földkerülő útra tizenegy magányos vitorlázó. Megkezdődött az azóta legendává lett Vendée Globe négyévente sorra kerülő eposza. Korántsem mellékes módon magyar, székesfehérvári és balatoni részvétellel. Fa Nándor első nem franciaként ötödik lett. Les Sables d’Olonnes álmos halászfaluból fogalommá vált. Felkerült a vitorlázás, majd a francia idegenforgalom térképére. A versenyre csak négyévente keríthetnek sort ugyan, de legendáját közben is ápolgatják. Divatos hely a kisváros. A régi halászkikötő éttermeiben esténként alig lehet asztalhoz jutni. Itt fogy el minden, amit az óceán kínál. Az óceánparti sétányon télen-nyáron özönlik a nép.

Miért ne válhatna az európai nagy tavak versenyévé Fa Nándor egyszemélyes tókerülő versenye? Állandó állomásokkal, mint a négysánc-síugróverseny, fix hellyel a tévék műsorán. Példaképpé váló versenyzőkkel, látványos közeli képekkel, a négy sáncnál változatosabb tájakkal: a gardai Sirmionéval, Genffel a tó mellett, Friedrichshafennel a Boden-tavon és igen, miért ne Füreddel és Keszthellyel?

A szomszédos Ausztria legszebb borvidékén, Wachauban kirándulókkal – nyáron fiatalokkal, ősszel-tavasszal nyugdíjasokkal – megrakott dunai hajók kötnek ki a melki apátságnál, Dürstein váránál, Spitzben, a szőlőhegyek alatt. Kirajzanak, kerékpárt bérelnek, megebédelnek a helyi éttermekben, bort kóstolnak a gazdáknál, aztán este lefekszenek aludni a hajón, amely egy állomással arrébb úszik velük. Miért ne?

A természet, a hagyományok, az épített örökség, a szőlő, a nádas, az erdő, a vízpart, a védett épületek mind erőforrások. Nem a fejlődés akadályai. Fejlesztés nemcsak betonszerkezetekből, hanem az örökség ápolásából, a minőségi munkából és a hagyományok magasabb szintre emeléséből is származhat. Pontosabban, csak ezekből származhat. Csak ezek működhetnek hosszú távon. Csak ezekre kíváncsi belőlünk a világ. Csak ezekben érdemes élni.

A Balatoni Kör nemzeti Balaton-konzíliumot kíván tartani a tó jövőjéről.

(A szerző borosgazda Csopakon)