Cicanadrágban belépni tilos!

Ön betiltaná a női lábakra simuló cicanadrágot? Állítólag elvonja az iskolás fiúk figyelmét a kovalens kötésekről.

Több amerikai iskolában is tiltott volt a legging korábban, de mára mindenhol engedélyezték, miután a lány diákok tüntetést terveztek a tilalom ellenében. Néhány éve a világ egyik legnagyobb, jógaruházatot gyártó cégének, a Lululemonnak kellett visszahívnia egy teljes termékcsaládot. A kérdéses leggingek ugyanis átlátszók voltak, és kicsit többet engedtek láttatni, mint az a cég bevallása szerint szándékukban állt. A Lululemon szerint a textilt gyártó beszállító hibázott, mert ők nem változtattak a rendelt anyag összetételén, a tajvani alvállalkozó viszont visszautasította, hogy ők rontottak volna el valamit. Szerintük ők azt gyártották, ami a megrendelésben szerepelt, a problémát inkább az okozta, hogy a vevők reakciója nem éppen egyezett a Lululemon várakozásaival. Az vélhetően sosem fog kiderülni, hogy a forgalmazó szándékosan próbálta-e még kihívóbbá változtatni az egyébként is merész ruhadarabot.

Noha a testhez simuló, de szabad mozgást engedő cicanadrág csak az utóbbi évtizedekben, a jóga és az aerobik népszerűvé válásával jelent meg tömegesen az edzőtermekben, majd onnan kiszabadulva az utcán is, a ruhadarab előképei talán évezredes múltra is visszatekinthetnek. A Time magazin szerint a manapság leggingnek hívott viselet – és általában a nadrág – története szorosan kötődik a lovagláshoz. A leggings szó (az angolban s-sel a végén, többes számban használatos) először Amerika európai kolonizációjának kezdete után tűnt fel, amikor a telepesek így nevezték – és át is vették – az indiánok lábon viselt ruhadarabjait. Persze az eredeti leggingnek nem sok köze volt a maihoz, hiszen inkább nagyon magas szárú csizmára hasonlított, amelyet alkalmanként gyöngyökkel, sőt tarajossültüskékkel ékesítettek. A leggingnek praktikus funkciója volt – a bőr megvédte a lábat –, de az indián nők számára illő is volt így eltakarni a bokájukat.

Eközben Európában a mai utódaikhoz kinézetben jobban hasonlító harisnyákat kezdték leggingnek nevezni. Különösen akkor hágott magasra a harisnyadivat, amikor a 16. században az angol William Lee föltalálta a speciálisan harisnyaszövésre alkalmas kötőgépet. Hiába hasonlít a mai cicanadrágra, a kora újkori legginget inkább a férfiak, sőt inkább a férfias tevékenységet űző férfiak – sportoló úriemberek, munkások és katonák – viselték, és főként vászonból, bőrből vagy selyemből készítették.

A leggings szó tehát a következő évszázadokban, egészen a második világháborúig a férfiharisnya többé-kevésbé azonos értelmű megfelelője maradt. A háborúban azonban a hadiipar olyan sok gumit igényelt, hogy a rendelkezésre álló készletekből a civil felhasználásra már nem jutott elég, így egyre égetőbbé vált az igény a rugalmas anyag pótlására. Bár a szintetikus gumi első változatai már a háború előtt is rendelkezésre álltak, a mesterséges anyag termelése csak az 1960-as évek elejére haladta meg a természetesgumi-gyártás mértékét.

Az ehhez vezető kémiai kutatásoknak azonban volt egy melléktermékük. A DuPont vegyi gyár – amely piacra dobta sok más mellett a teflont, a polisztirén habot, a nejlont és az akrilt is – egyik kémikusa, Joseph Shivers 1959-ben egy új szintetikus textilszálat szabadalmaztatott, amely úgy tudott hosszának hatszorosára nyúlni, hogy aztán visszaugrott eredeti alakjába. Először X-szálnak nevezték – akkoriban a X olyan divatos hívószó volt, mint manapság az okos jelző, a HD vagy a 3D rövidítés –, majd a Lycra és a spandex név terjedt el igazán. A spandex az angol nyúlik (expands) szó anagrammája. Az új anyag gyorsan leváltotta a gumit azokban a ruhadarabokban, amelyeknél a nyújthatóság alapkövetelmény volt, mivel könnyebb volt, és jobban is lélegzett.

A Lycrából készült nadrágok idővel átvették a régóta ismert, testhez simuló leggingek nevét, és meghódították Amerikát. Ebben két trend együttesen volt segítségükre: a 20. században egyre több nő kezdett nadrágot hordani, miközben általánossá vált a kényelmes, korábban csak otthon megengedhetőnek – és elegánsnak egyáltalán nem – tartott sportos ruhák utcai viselése. A legging a hetvenes évek végén vált kifejezetten divatossá főkét a gyerekek és a fiatal lányok körében, ekkor már az oxfordi nagyszótár is a mai értelemben definiálta a kifejezést. A nyolcvanas években az aerobikláz elindítója, Jane Fonda szinte minden reklámban, tévéműsorban leggingben jelent meg. Az ismert kultúrantropológus, Kaori O’Connor szerint „a nők élvezték az új fizikai és szociális szabadságot, amit olyan, korábban szokatlan tevékenységek űzésével mutattak ki, mint az aerobik. A nők megerőltető, izzadással járó edzőtermi testmozgása most először vált társadalmilag elfogadottá.”

Amint a legutóbbi konfliktusból is látszik, a testhez tapadó legging nem mindenki kedvence. Minthogy a fiatalokhoz kapcsolt edzőtermi kultúra hozta divatba, sokak megütközéssel nézik a cicanadrágos nagymamákat. Azok az iskolák, amelyek időlegesen betiltották – vagy megpróbálták betiltani – a legginget és a nagyon szűk nadrágokat, arra hivatkoztak, hogy „túlságosan elvonja a fiúk figyelmét” (egy illinois-i iskola), illetve hogy „a »nagyobb« lányok némelyikét csúfolták a szűk farmere miatt”.

A légitársaságok híresek arról, hogy mindentől irtóznak, ami a repülés során a legapróbb problémát is okozhatja, így az olyan ruhadaraboktól is, ami esetleg néhány utasnak nem tetszhet. A leggingek betiltását pedig gyakran éppen a szexizmus elleni védelemmel indokolják, miközben a tilalom kritikusai ennek ellenkezőjével támadják. Bárkinek is van igaza, a legging világuralomra tör. A The Washington Post elemzése szerint 2016-ban 41 százalékkal több cicanadrágot vettek a neten, mint egy évvel korábban, így e nadrágok értékesítése meghaladta a farmerekét.