A férfiak körében is egyre gyakoribb a testkép-, illetve az evészavar – mondta a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének egyetemi adjunktusa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Babusa Bernadett kifejtette: e téren sokáig a nők voltak a fókuszban, őket vizsgálták, pedig az utóbbi két évtizedben a férfiak körében is megszaporodtak az evés- és testképzavart érintő problémák. Általánosságban az evészavaros esetek 10-15 százaléka a férfiakat érinti, de a falászavar esetében például 40 százalék a férfiak aránya – ismertette.
Az adjunktus az erősebbik nemet érintően kiemelte az izomdiszmorfiát, amelyet 1993-ban írtak le először mint az anorexia fordított testképzavarát. Az anorexiánál a sovány ember túlzottan kövérnek látja magát, az izomdiszmorfiás a hatalmasan kidolgozott izomzata ellenére is azt látja, még mindig vékony.
Babusa Bernadett ennek kapcsán veszélyeztetett populációnak nevezte a súlyzós testedzést végző, illetve testépítő férfiakat. Elmondta, körükben 4-5 százalékos az izomdiszmorfia előfordulása. Jelezte, a testépítéssel akkor van probléma, ha elveszik felette a kontroll, és az illető élete az izomzat fejlesztése köré szerveződik. Elmondása szerint az evés-, illetve testképzavar évekig-évtizedekig is elhúzódhat, és krónikus lefolyású is lehet, ezért fontos a betegség felismerése után mielőbb szakemberhez fordulni.