„– Az ember jó – mozdult Csí. – Holnap, ha a kis embert megint egyedül hagyják, minden szúnyogot megfogunk, hogy az emberke békén alhasson” – mutatja be Fekete István a fecskéket Csí című elbeszélésében. Hogy az ember mennyire jó, arra még visszatérünk, de hogy a szúnyogokat nem csípjük, az biztos, ők viszont annál jobban minket. Sőt, ahogy a klímaváltozással melegedik az idő, csak úgy özönlenek a migráns szúnyogok, és a velük érkező potyautas kórokozók is. Az észak felé terjeszkedőkön kívül a kereskedelem útján erre vetődő rovarok is megtelepednek nálunk. Már 12 európai országban megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, mely a betegségek egész tárházát hordozza, ez lehet felelős a Nyugat-nílusi vírussal fertőzésért, a Chikungunya-lázért, de említhetjük a zikavírust, a dengue-lázat, a sárgalázat, az agyvelőgyulladást vagy több fonalférget is. A Chikungunya-láz például magas lázzal, fejfájással, hányingerrel, ízületi és izomfájdalmakkal jár, sőt a fájdalmak huzamos ideig, akár egy évig is elhúzódhatnak. E cingár muzsikushorda elhúzza a nótáját egyéb emlősállatoknak is, újabb nyavalya mifelénk a szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket, szarvasféléket fenyegető kéknyelv betegség, melyet pedig a nálunk újabb törpeszúnyog fajok okoznak. Ahogy a kutyákra akár halálos szívférgesség is a szúnyoginvázió hozadéka.
Az embernek nemcsak csattogó botja van, mondaná Csí, hanem a szúnyogokra kifejleszteni szánt vegyi fegyvere is. De mint tudjuk, az efféle légi csatáknak nem csupán a célpontok látják kárát. Az ártalmatlannak titulált szerekről utólag szokott kiderülni, hogy nem teljesen azok, így néhány évente be is tiltanak egyet-egyet. Veszélyesek lehetnek az embereken kívül a denevérekre és persze a fecskékre, bármilyen rovarevőre. Pedig ez utóbbiak jelentik a leghatékonyabb biológiai védekezést. Ezért minősíti aggasztónak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), hogy az ezredfordulót követően a településeken élő füsti- és molnárfecske-állomány megfeleződött. A gyérülés hátterében több ok áll, ilyen az élőhelyek átalakítása (például fészkelőhelyek megszűnése), az előbb említett túlzott kemizálással csökken a táplálékbázis, de a klímaváltozás a fészeképítést is kedvezőtlenül befolyásolja, mivel a szárazabb tavasz kevesebb sarat biztosít a madaraknak.
Na és hogy milyen az ember? Például leveri a fecskefészket, ahogy azt a Szóljon.hu írta, mert az neki piszok- és fecsegés-, azaz zajforrás. Arra ilyenkor persze nem gondol, hogy „minden fecske körülbelül 1 kilogramm muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt” – írja az MME. Ha az ezredforduló után eltűnt nagyjából egymillió fecskével számolunk, akkor legkevesebb egymillió kiló, avagy ezer tonna(!) rovar, ami így évente a nyakunkon marad. De ahogy Csí említette, az ember lehet jó is, például azzal, hogy a meglévő, aktív természetes fészkeket és telepeket fokozottan védi, bejelenti a fészekleverést. Léteznek az egyesülettől beszerezhető műfészkek is, valamint sárgyűjtőhelyeket is lehet létesíteni március végétől. Ez utóbbinak módja az, hogy „kis forgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet jól beiszapolunk, addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően már csak annyi a dolgunk, hogy az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta újra locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt” – tanácsolja az MME.
Az ürülékpotyogásra is van megoldás, nevezetesen a fecskepelenka, ami természetesen nem azt jelenti, hogy e frakkos teremtményekre csöppnyi pelenkát kellene aggatnunk, hanem egy fészkenként legalább 30×20 centiméter körüli fa, fém vagy műanyag lapról van szó, melyet közvetlenül a fészek alá kell felszerelni.
A Magyarország madarai című 1899-ben kiadott könyvben azt jegyzik meg a fecskéről, hogy nemigen akad más olyan madár, amelyik „magától, annyira az emberhez szokott volna, mint ő, a szelid tekintetű, bizalmas, fürge, jámbor, vidám, szép szárnyas házibarátunk”. „Idővel a fecske még házadra szállhat” – tartja a népnyelv is, a szerencséhez társítva a madarat. Tompa Mihály Pipacsok című versében pedig így ír róla: „Fecske fészkel az ereszünk alatt, / Dehogy bántanám a jó madarat! / Sőt ugy szeretem, s örülök neki. / Fiacskáit midőn etetgeti.”
