Felére csökkent a hazai fecskeállomány, minket pedig ellepnek a szúnyogok

A klímaváltozás miatti rovarinvázió új kórokozókat hozott be. A fecskék hatásos védelmet nyújthatnának ellenük.

Na és hogy milyen az ember? Például leveri a fecskefészket, ahogy azt a Szóljon.hu írta, mert az neki piszok- és fecsegés-, azaz zajforrás. Arra ilyenkor persze nem gondol, hogy „minden fecske körülbelül 1 kilogramm muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt” – írja az MME. Ha az ezredforduló után eltűnt nagyjából egymillió fecskével számolunk, akkor legkevesebb egymillió kiló, avagy ezer tonna(!) rovar, ami így évente a nyakunkon marad. De ahogy Csí említette, az ember lehet jó is, például azzal, hogy a meglévő, aktív természetes fészkeket és telepeket fokozottan védi, bejelenti a fészekleverést. Léteznek az egyesülettől beszerezhető műfészkek is, valamint sárgyűjtőhelyeket is lehet létesíteni március végétől. Ez utóbbinak módja az, hogy „kis forgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet jól beiszapolunk, addig locsoljuk a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően már csak annyi a dolgunk, hogy az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően néhány naponta újra locsoljuk a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt” – tanácsolja az MME.

Az ürülékpotyogásra is van megoldás, nevezetesen a fecskepelenka, ami természetesen nem azt jelenti, hogy e frakkos teremtményekre csöppnyi pelenkát kellene aggatnunk, hanem egy fészkenként legalább 30×20 centiméter körüli fa, fém vagy műanyag lapról van szó, melyet közvetlenül a fészek alá kell felszerelni.

A Magyarország madarai című 1899-ben kiadott könyvben azt jegyzik meg a fecskéről, hogy nemigen akad más olyan madár, amelyik „magától, annyira az emberhez szokott volna, mint ő, a szelid tekintetű, bizalmas, fürge, jámbor, vidám, szép szárnyas házibarátunk”. „Idővel a fecske még házadra szállhat” – tartja a népnyelv is, a szerencséhez társítva a madarat. Tompa Mihály Pipacsok című versében pedig így ír róla: „Fecske fészkel az ereszünk alatt, / Dehogy bántanám a jó madarat! / Sőt ugy szeretem, s örülök neki. / Fiacskáit midőn etetgeti.”