Nyugat-nílusi láz: további megbetegedésekre lehet számítani

Ismét megjelent a betegség Szerbiában, eddig három esetet jegyeztek fel.

MTI
2017. 08. 15. 14:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézet szerint a közeljövőben további megbetegedésekre lehet számítani a nyugat-balkáni országban. Tavaly 17 esetet regisztráltak, és ketten haltak bele a fertőzésbe, míg a fertőzés 2013-ban volt a legsúlyosabb, amikor 238-an betegedtek meg, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe.

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben, Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük szúnyogok révén terjed, az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.