Erdő a város szélén

A metropolis és a természet összebékítése komoly kihívást jelent a szakembereknek.

A mindennapok rohanásában sokan bele sem gondolnak abba, hogy Budapestet az ország leglátogatottabb, évente közel húszmillió kirándulót fogadó erdei fonják gyűrűbe. Ha valaki madárdaltól hangos ligetekre, vad járta ösvényekre vagy ezernyi színben pompázó mezőkre vágyik, még a város közigazgatási határát sem kell feltétlenül átlépnie. A metropolis és a természet összebékítése ugyanakkor komoly kihívást jelent a területet kezelő állami erdőgazdaság szakembereinek. Ezekről a feladatokról, az utóbbi idők közjóléti beruházásairól, valamint az ember és környezete viszonyáról Zambó Péterrel, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

– Miben tér el egy parkerdő, vagy konkrétabban a pilisi parkerdő más erdőgazdaságoktól?
–  A Pilis erdeiben évezredek óta otthon van az ember. Régebbi korokban alapvetően vadjával, fájával szolgálták a társadalmat a környék erdei, napjainkra a turisztikai funkció került előtérbe. Ahhoz azonban, hogy jó levegőn pihenni, kirándulni lehessen, erdésznemzedékek tudatos háttérmunkájára volt, illetve van szükség. Nem véletlen, hogy az általunk kezelt erdők nagy része természetvédelmi oltalom alatt áll, hiszen számos védett növény és állat élőhelyét sikerült megőrizni. Más erdőségekkel szemben nálunk ez a gazdálkodási, természetkezelési munka az ország nagy nyilvánossága előtt zajlik. Erdeink szomszédságában lakik az ország lakosságának egyharmada. Az erdők használatával, látogatásával kapcsolatos minden igény és észrevétel ebben a térségben jelenik meg először. És igaz ez fordítva is: amit a közvélemény itt lát és tapasztal az erdőben járva, országos szinten azzal azonosítja az erdőgazdálkodást. Komoly felelősség ez, amelyet mindig szem előtt kell tartanunk.

– A Pilisi Parkerdő kezeli az ország leglátogatottabb erdőterületeit. Hogyan egyeztethető össze a sok turista az erdőgazdálkodással és a vadászattal?
– A gyalogos természetjárók, a vadászok, a kerékpárosok, a lovasok, a siklóernyősök , és még hosszan folytathatnánk a sort, mind ugyanazt az erdőterületet szeretnék használni saját igényeik szerint. Ráadásul az erdők fenntartása érdekében itt gazdálkodni is kell, nemegyszer a természetvédelmi szempontok előtérbe helyezésével. Mindez sokféle, sokszor nehezen összeegyeztethető igényt és elvárást jelent. Ebben a környezetben elengedhetetlen a folyamatos párbeszéd. Éppen ezért gyakran két- és többoldalú egyeztetéseket tartunk a különböző szakmai és társadalmi csoportokkal. Nemrég például a vadászok és a kutyatartók, állatvédők képviselőivel, majd ezt követően a gyalogosturista-szervezetekkel ültünk egy asztalhoz. A vadgazdálkodásban érdekes kettősség figyelhető meg ebben a térségben. Miközben világ- és hazai rekord trófeákat nevelő vadállományt gondozunk jó eredménnyel, meg kell őriznünk az erdő természetessége szempontjából fenntartható vadlétszámot is. Komoly kihívást jelent a város környéki vadgazdálkodás is, ahol a belterületek kezelőivel kell folyamatos, jó együttműködésben dolgoznunk.

– Többször szóba hozta a természetvédelmi szempontokat. Mennyire érvényesülhetnek ezek egy évente átlagosan húszmillió látogatót fogadó területen?
– A főváros környéki erdők számára a legnagyobb terhelést valóban az ember jelenti. A természetjárók alapvetően tisztelik a környezetet, a problémáink forrása elsősorban tehát nem a húszmillió turista, hanem a nagyvároshoz és agglomerációjához kötődő különböző illegális cselekedetek. Évente tízezer köbméter szemetet gyűjtünk össze az erdőkben, nagy részét a közutak, a lakott terület széléről; az engedély nélküli hulladéklerakás helyenként szinte ipari méreteket ölt. A nagyvárosi erdők speciális és visszatérő problémája ezenkívül a hajléktalantelepek megjelenése, ami ellen csak a helyi szociális szervezetekkel és önkormányzatokkal összefogva tudunk eredményesen fellépni.

– A falopás és a vadorzás olyan bűntett, amelyet hagyományosan az ország szegényebb régióihoz kötünk ...
– Pedig a főváros környékén sem ismeretlen fogalmak ezek! A falopás és a vadorzás, illetve az erdőt terhelő egyéb illegális cselekedetek évente több tíz millió forintos közvetlen kárt és költséget okoznak a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek. A legfájóbb ezekben az esetekben, hogy a megelőzésre, kárfelszámolásra fordított pénz nagyon hiányzik a kilátók, sétautak, pihenőhelyek felújításából. Bízunk benne, hogy enyhíteni fog ezen a helyzeten az az együttműködési megállapodás, amelyet az elmúlt időszakban a Budapesti, a Pest Megyei és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságokkal kötöttünk, és napi szintű együttműködést eredményez a körzeti megbízottak, rendőrjárőrök és a tavaly rendészeti alapképzésben részesült erdész-vadász szakszemélyzet között.

– Az elmúlt években a kormány határozottan kiállt amellett, hogy az erdőket minél nagyobb mértékben meg kell nyitni a természetjárók előtt. Azóta folyamatosan érkeznek a hírek az egyes erdőgazdaságoktól felújított erdei iskolák, új kilátók átadásáról. A Pilisi Parkerdő Zrt. hol tart a közjóléti munkálatokkal?
– Az állami erdőket kezelő részvénytársaságok 2013 –14-ben közel négymilliárd forintot fordítanak az erdők látogatóit szolgáló fejlesztésekre. Itt, a főváros térségében a legfontosabbnak a turistaház-felújítási programunkat tartom. Nemcsak azért, mert szűk egy év alatt négy turistaszállást is méltóképpen fel tudtunk újítani, hanem mert a tavaly október végén elsőként átadott, kulcsosházként működő Som-hegyi házunkban a most zárult, hagyományosan gyengébbnek mondható téli időszakban is több mint 300 éjszakát töltöttek el a vendégek. Természetesen a szállások környékének látnivalóit is fejlesztettük, gondolok például a Rám-szakadékban kialakított tanösvényre vagy a területünkön áthaladó Országos Kéktúra-útvonal több mint 100 kilométeres szakaszának felújítására. A jövőbeli terveink is a turisztikai látványosságok fejlesztéséről szólnak, például több kilátó építését tervezzük, amelyek közül a Pilis-tetői megvalósítása várható a leghamarabb, remélhetőleg még idén át tudjuk adni a természetjáró közönségnek. A nagyobb fejlesztések, beruházások mellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a jó közérzetet szolgáló, rendezettséget mutató apróbb javításokra, a meglévő berendezések fenntartására. A természetjáró számára egy szép kilátóhelyen lévő pad, egy nehezen járható helyen épített kis híd vagy helyreállított ösvényszakasz sokszor legalább annyit jelent, mint egy sok fáradsággal és nagy költségvetéssel létrehozott új létesítmény.

– Egyes körökben az erdészekről a vadászokhoz hasonló kép él: lényegében favágóknak képzelik őket, akik aztán mértani pontossággal elültetett facsemetékkel pótolják a lerabolt, évszázados erdőket.
– Lehet, hogy vannak, akik így gondolják, ez viszont nem változtat azon, hogy a természetesnek tűnő viszonyok fenntartása az erdészeknek köszönhető. De úgy is fogalmazhatnék: ha jól végezzük a dolgunkat, akkor senkinek sem jut eszébe, hogy erdészek dolgoznak egy adott területen. A szakszerű erdőgazdálkodás nem sérti a természetvédelmi érdekeket. Munkánk során a természetközeli módszerek alkalmazására törekszünk, területünk közel harmadán az erdőborítás folyamatos fenntartásával kezeljük az erdőket. Ez többek között azt jelenti, hogy nem végzünk nagy területű fakitermeléseket, és lehetőség szerint a természetesen megjelenő csemetékből neveljük az új erdőt. Elsősorban az idegenhonos fajokból álló erdőkben vagy éppen azok átalakítása során mesterségesen is ültetünk csemetéket, a mostani tavaszi időszakban például közel félmillió fiatal fát ültettünk el mintegy ötven hektárnyi területen.

– Ha már az idegenhonos fajokat szóba hozta: Magyarország esetében indokoltnak tartja-e az Európai Unió szándékát az akác visszaszorítására? Többen úgy vélik, invazív jellegétől függetlenül az akác mára a magyar kultúrtáj részének tekinthető.
– Az akácnak különleges helye van a magyar erdőgazdálkodásban. Az elmúlt évszázadok során  meghonosodott a Kárpát-medencében, nagyrészt azokon az alföldi és dombvidéki részeken, ahol az emberi tevékenység (például a folyószabályozás) olyan mértékben megváltoztatta a környezetet, hogy az eredeti erdőállományokat nem lehet már felnevelni. Gazdasági, foglalkoztatási szempontból egész vidékek megélhetése függ ettől a fafajtól. Úgy gondolom, hogy szakértő kezekben, más fajok által nem, vagy kevésbé jól hasznosított termőhelyekre ültetve az akác összességében nem veszélyt, hanem lehetőséget jelent Magyarországnak.