Megsütöttük, mind megettük – íme a farsangi fánk

Vigyázat! Különleges spanyol ízek következnek!

– Sztereotípia, hogy az amerikai rendőrök állandóan fánkot esznek. Mit lehet tudni a fánk magyar vonatkozásairól, történetéről? Miért köthetjük a farsanghoz?
– Az első kérdésre a válaszban nem vagyok biztos. Ami rémlik, hogy Marie-Antoinette farsangi álarcosbált rendezett, és ezalatt egy utcai árustól vásárolt egy fánkot, ami nagyon ízlett neki, így megtaníttatta az udvari szakácsnak, hogyan kell készíteni, és így kapcsolódott össze az udvari mulatságokkal. Magyarországon a Dunántúlról terjedt el és lett tradicionális édesség, kifejezetten a szalagos fánk.

– Hogy készül egy átlagos fánk?
– A hagyományos fánk alapja (tehát nem a burgonyás fánk vagy a csöröge) az élesztős gyúrt tészta. Régen az asszonyok fateknőben dagasztottak, amit sosem mostak ki, csak mindig liszteztek, így nem ragadt hozzá a tészta. A háztartási gépek megjelenése előtt mindenki kézzel dagasztott. Ahhoz, hogy szép, kidolgozott tésztánk legyen, akár egy fél órát is rá kell szánni, és fizikai erő is kell hozzá, nem is kevés.



– A videóban milyen fánkokat ismerhetnek meg olvasóink?
– Elsőnek szalagos fánkot készítek. Először egy deciliter langyos tejben egy kiskanál cukorral az élesztőt fel kell futtatni (ez körülbelül 5-10 perc). Ezt a tálba szitált liszt közepébe kell önteni, kicsit elkeverni, aztán a többi hozzávalóval el kell kezdeni gyúrni. A folyadékot apránként kell adagolni, mert a liszt sikértartalmától függ mennyit vesz fel, nem szabad eláztatni. Több lisztet sem kell adni hozzá, akkor sem ha ragad, mert a dagasztás végére, amikor szép, fényes és hólyagos a tészta, el fog válni az edény falától. Utána letakarjuk, és meleg helyen kétszeresére kelesztjük, ami fél óra körülbelül. Ezután jön a szaggatás. A nyers fánkot sütés előtt még tíz percig pihentetjük. Az olajnak kellően forrónak kell lennie, sütés előtt úgy tesztelhetjük le, hogy egy kis darabka tésztát dobjunk az olajba. Ha feljön, és körülötte rögtön sercegni kezd az olaj, akkor már elég forró. Amikor a fánk mind a két fele szép piros, ki is vehetjük, és egy papírtörlővel itassuk le az olajat.

– Milyen különlegességgel készül még?
– Bár nem hasonlít semmiben a hagyományos fánktésztához a Spanyolországban népszerű churros, magyar fordítása is fánk. Ennek a tésztája leginkább az itthoni égetett tésztához hasonló, ami a képviselőfánk alapja. Ehhez vajat, vizet, sót és cukrot egy lábasba beleöntöm, és felforralom. Ha forr, rászitálom a lisztet, és kicsit resztelem, azaz pirítom a masszát. Utána leveszem a tűzről, hagyom, hogy kicsit kihűljön, mielőtt beleütöm a tojásokat. Ha túl forró, akkor megsülnek benne a tojások, ezért kell hűteni. Utána jöhet egy kis vaníliaaroma, és szépen összedolgozzuk a tésztát. Majd egy csillagcsöves nyomózsákba töltjük, és tíz centi hosszú rudakat nyomunk bele egyenesen a forró olajba. Esetleg egy ollót is odakészíthetünk, hogy könnyebben el tudjuk vágni. Még forrón fahéjas porcukorba forgatjuk és csokiba mártogatjuk.

– Ha már szóba jött a farsang, számos ünnepkör létezik, amikor finomabbnál finomabb étkeket teszünk az asztalra. Ezek az ünnepek azonban sokszor már keverednek a modern, főként Amerikából behozott trendekkel. Úgy látom, önnek számítanak a magyar hagyományok. A tradíciók kapcsán mire figyel, s mit tanácsol a „házi cukrászoknak”? A fánkon túl mit készít még a közeljövőben, farsang után Húsvétkor?
– Nekem nagyon fontosak az ünnepi és a nemzeti tradíciók is a gasztronómiában, ugyanakkor szeretek kísérletezni, és ötvözni is egyes nemzetek konyháit. Szerintem mindenki azt készítsen és fogyasszon, amit szeret vagy amit megkíván, de a hagyományok ápolása mindig lélekmelengető érzés. Farsangkor a fánké a főszerep, lehet variálni az ízesítéseket (csokival, lekvárral, esetleg pudinggal tölteni, és porcukor helyett mázzal bevonni őket), és lehet magát a fánkok típusát is váltogatni, például burgonyásat készíteni. Húsvétkor és a nagyobb ünnepeken mindig elkészítem a hagyományos, enyhén sós fonott kalácsot, kör alakban tűzöm össze, így olyan lesz, mint egy koszorú. Ez kiválóan passzol a sonkához és a tojáshoz is. Emellett szoktam sütni bejglit, ahogy karácsonykor is.

– A süteményeinek nagy keletje volt a szerkesztőségünkben is. Miért választotta a cukrászkodást hobbinak? Esetleg többről van szó?
– A cukrászat már a génjeimben benne volt: apai nagymamám még a régi korok hagyományos háztartását vitte, és minden családi receptet kézzel egy szakácskönyvbe beleírt. Hétvégenként hétfogásos ebédeket adott, és akár 5-6-féle süteményt is felszolgált. Később a család összes nőtagjának adott egy-egy kézzel írt szakácskönyvet, mégis én voltam az egyetlen, aki a cukrászat felé elindult. Mikor 15 évesen elkezdtem kísérletezni a konyhában, ez a könyv inspirált. Pár évig hobbi volt, születésnapokra, eseményekre készítettem tortákat, aztán már szinte minden nap találtam valami indokot, hogy süthessek. Bár főzni is nagyon szeretek, a sütésben az alkotás és az esztétikum vonz, gyönyörű édességeket lehet készíteni. Már évek óta televízióban dolgoztam, amikor rájöttem, most kell választanom, és még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy annak éljek, amit szeretek. Ezért egy éve felmondtam, és kitanultam a szakmát, most pedig gasztroblogot írok szabadidőmben, és remélem, hogy hamarosan cukrászként is el tudok helyezkedni.

– Sokszor túlzásokba esünk, ha édességről van szó. Mit tanácsol, hol és hogyan húzzuk meg a határt? Az ízek sokszor magukkal ragadnak...
– Az édesség mindig ünnep. Akkor is, ha csak hétköznap délután eszünk valami finomat. Mindennap beiktatok tíz percet akár, amikor egy finom kávéval és egy falat édességgel leülök, és akkor csak arra figyelek, hogy mennyire finom, amit eszem. Megélem azt a pár percet, és nem sietem el. Ugyanakkor mindig mértékletes vagyok az édesség terén, mert mint minden jót dolgot az életben, szerintem ezt is be kell osztani. Abból még senkinek nem lett baja, ha egy-két kocka csokit elmajszolt, vagy evett egy vékony szelet tortát; a kedve viszont mindig jobb lesz az embernek.